A Budapest Airport tavaly tovább csökkentette szén-dioxid kibocsátását
A Budapest Airport 2021-ben tovább csökkentette a közvetlen szén-dioxid kibocsátását, amely így már a tíz évvel ezelőtti szint felére csökkent, míg az egy utasra jutó kibocsátás a 2011-es szintnek mindössze az egyharmada – közölte a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret üzemeltető társaság kedden az MTI-vel.

Tíz év alatt megfelezte szén-dioxid kibocsátását a Budapest Airport
Kiemelték, a Budapest Airport 2021-ben elsődleges célként fogalmazta meg, hogy korábbi vállalásánál 15 évvel korábban, legkésőbb 2035-re eléri a nettó zéró kibocsátást, amelyet az úgynevezett zéró karbon ütemterv mentén valósít meg.
A budapesti repülőtér üzemeltetője tavaly bekerült abba, a mindössze 58 repülőtérből álló, a repülőtéri karbon akkreditáció 3+ szintjét teljesítő globális elit csapatba, amelyek karbonsemlegesen, vagyis a működésük során keletkező szén-dioxid-kibocsátást teljes mértékben ellensúlyozva működnek – mutatott rá a társaság.
Hangsúlyozták, a Budapest Airport a légikikötő környezeti hatását leghatékonyabban a repülőtéri partnerekkel együttműködve tudja csökkenteni, ezért még 2015-ben életre hívta a Greenairport programot. A kezdeményezésben részt vevő 40 partner célja, hogy a légikikötő és az ott tevékenykedő szervezetek kölcsönösen együttműködve segítsék egymást a saját karbonlábnyomuk és működésük környezetre gyakorolt általános hatásának csökkentésében.
A Budapest Airport tavaly megkötötte az első, 325 millió euró értékű, ESG-alapú, azaz környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontból egyaránt felelős finanszírozási megállapodását, amely nem csupán a régióban, de Európában is egyedülálló a repülőterek között. Az ESG pénzügyi termékekre való jogosultság az adott vállalat elkötelezettségét mutatja a fenntarthatóság, valamint egyéb, társadalmi szempontból fontos kérdések mellett a mindennapi működés során.
A Budapest Airport a megállapodásban vállalta, többek között, hogy a villamosenergia-szükségletet teljes mértékben megújuló forrásokból fedezi majd, minimum 5 megawatt (MW) teljesítményű napenergia-erőművet fejleszt, továbbá legalább 100 új elektromos töltőpontot alakít ki a repülőtéren. A finanszírozási megállapodásban vállalták, hogy 2023 végéig elérik az ACI 4+ legmagasabb szintű karbonsemlegességi minősítését.
A közlemény szerint a Budapest Airport tisztán tartja a repülőtér környékét is. Példaként említik, hogy a Budapest Airport is csatlakozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA) kezdeményezéséhez, hogy felszámolják a közterületeken illegálisan lerakott hulladékot. A Tisztítsuk meg az országot! elnevezésű pályázat keretében elnyert, mintegy 13 millió forint támogatásból a vállalat sorompókat, kamerákat és vadkamerákat telepített a repülőtér környéki érintett területeken, továbbá elszállított több mint 633 köbméter illegálisan lerakott szemetet a kerítésen kívüli területekről.
Tavaly 840 megawattóra (MWh) mennyiségű zöld energiát vásároltak, emellett a légikikötő nemrég további, nagyobb mennyiségű zöld áramot szerzett be, aminek segítségével biztosítani fogja, hogy 2022-es áramigénye 65 százalékát megújuló energiaforrásból fedezze, míg 2023-tól kezdve a Budapest Airport területén felhasznált teljes árammennyiség megújuló forrásokból származik majd – közölte a Budapest Airport. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekordévre készül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – új csúcsot hoz a nyári menetrend
Minden korábbinál szélesebb és változatosabb járatkínálattal készül a 2025-ös nyári…
Tovább olvasom >Raisz Anikó: a mezőgazdasági területek fenntarthatósága mellett fontos a vízhiányos időszakok okozta helyzet kezelése is
A mezőgazdasági termőterületek fenntarthatósága mindannyiunk számára fontos, viszont legalább ilyen…
Tovább olvasom >Új légitársaság csatlakozik a Budapest Airport hálózatához
Alig hat héttel az évkezdés után ismét bővül a Budapest…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >A vendéglátóhely-nevek és a brit humor – A nap képe
Az angolok imádják a(z angol) humort, láthatóan még a vendéglátóhelyek…
Tovább olvasom >