A Budapest Airport 10 milliós utasforgalomra számít az idén
A Budapest Airport az idei évre tervezett 17 millió helyett mintegy 10 millió utasra számít a koronavírus-járvány miatti lezárások és a kereslet csökkenése okán.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, az idén 9 és 11 millió között várják az utasforgalmat, amely várakozásaik szerint 2022-ben sem éri el a járvány előtti szintet.
A repülőtér szerint először az európai járatok indulhatnak el, a hosszabb távúak csak ez után, de egyes járatokról már most tudni, hogy az idén nem indulnak el Budapestről. A bejelentett, de egyelőre el nem induló járatok között van az American Airlines chicagói és philadelphiai, illetve az Air Canada Rouge torontói összeköttetése is.
A Wizz Air és a KLM viszont már májusban újranyit pár járatot, és a repülőtér felé már több társaság jelezte, hogy június 17-től ismét közlekedne a ferihegyi repülőtérre.
Az alacsony forgalmú időszakban a Budapest Airport több változtatást is végrehajtott a terminálon, legutóbb a beszállítókapuk számozása változott meg, a C és D jelű kapuk megszűntek, az A terminálról A jelű, a B terminálról B jelű kapukon keresztül lehet a gépekbe beszállni.
A Budapest Airport jelezte: veszteségei mértéke nagyban függ attól, hogy a járatok mikor és milyen ütemben indulnak újra, és az utasforgalom milyen gyorsan tér vissza a korábbi szint környékére. A jelenlegi előrejelzések szerint az általános pénzügyi helyzet miatt osztalékfizetésre sem ebben az évben, sem pedig 2021-ben nem lesz mód. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Járványok előrejelzése érdekében vizsgálják az UHT tejeket pécsi virológusok
Az állatról emberre terjedő járványok előrejelzése érdekében indított ultrahőkezelt tejek…
Tovább olvasom >Új légitársaság csatlakozik a Budapest Airport hálózatához
Alig hat héttel az évkezdés után ismét bővül a Budapest…
Tovább olvasom >Madárinfluenza árnyékában: korlátozások és kihívások között a magyar baromfiágazat
A 2020-ban Magyarországon felbukkant madárinfluenza járvány máig jelentős hatással van…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a…
Tovább olvasom >Ki vagy, ha mogyorót ennél? – A nap videója
Akár a Snickers őse is lehetne az ázsiai mogyorós édesség,…
Tovább olvasom >