A brit pubok már inkább éttermek, mint kocsmák
Egy felmérés adatai szerint a brit kocsmák több ételt adnak el, mint italt. A közismerten sörkedvelő országban az alkohol eladásának drasztikus csökkenése egyértelműen annak köszönhető, hogy a szupermarketekben olcsón megvásárolhatóak a szeszesitalok, továbbá, hogy megtiltották a dohányzást a kocsmákban.
Az elmúlt év statisztikái alapján mintegy 7000 pubnak kellett bezárnia végleg a kapuit a megváltozott fogyasztói igényeknek köszönhetően Nagy-Britanniában. A piaci verseny arra ösztönzi a megmaradt közel 50 ezer kocsma tulajdonosát, hogy egyre inkább fejlesszék a gasztronómiai szolgáltatások minőségét. Háromból egy kocsmavendéglő kínál már ma is olyan extra ételeket, amiket az emberek csak nehezen tudnak otthon elkészíteni.
A szakértők szerint a recessziót csak azok a pubok fogják átvészelni, amelyek igényes ételkínálattal is rendelkeznek, de egy-egy menü olcsó ára is hozzájárulhat a forgalom növekedéséhez.
Néhány hálózat már változtatott az eddig bevett szokásain és például már a délelőtti órákban is nyitva tartanak. A J D Wetherspoon nevű kocsmalánc például az új nyitva tartásnak köszönhetően az elmúlt évben mintegy 275 ezer reggelit, valamint 500 ezer kávét szolgált fel, ami csökkentette az alkohol-eladás hanyatlásából származó veszteségeket – írja a penzcentrum.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >