A brexit után a brit mezőgazdaság
Egyelőre csak a találgatás folyik, hogy mi lesz a brit farmerekkel a valódi brexit után. A Syngenta Magyarország Blogja összeállításából egyebek mellett az is kiderül, hogy a brit farmerek ugyan hagyományosan csepülték az Európai Unió bürokratikus agrárpolitikáját, de a kilépés a vaskos támogatások és a bőséges kelet-európai szezonális munkaerő forrás elvesztését is jelenti. Nem is beszélve az Unió piacáról.
Az Európai Unióból való kilépés számos olyan területen okoz súlyos bizonytalanságot, ami létfontosságú a brit mezőgazdasági termelők számára – jelentette be az Egyesült Királyság farmerszövetség, a National Farmers’ Union (NFU), amely az elmúlt hetekben sorozatosan figyelmeztetett a lehetséges káros következményekre. Meurig Raymond, a farmerszövetség egyik vezetője szerint a tagok joggal és sürgősen szeretnék tudni, a kilépés milyen konkrét hatással lesz a vállalkozásukra, hogy minél hamarabb megkezdhessék az új helyzethez való alkalmazkodást. A NFU szerint biztosítani kell a farmerek számára, hogy továbbra is fogadhassanak a betakarítás idejére szezonmunkásokat. A gyümölcsszedést és -csomagolást nem lehet robotizálni és csak Kelet-Európában találták meg a szükséges munkaerőt. A termelők elsősorban Romániából és Bulgáriából érkezett idénymunkást alkalmaztak, mert mint a Guardian című lap írta, nem könnyű brit munkást találni erre a célra, míg a kelet-európaiak ragyogó munkások, akik a főidényben heti 500 fontért szedik az epret.
A mezőgazdaság különösen érzékeny pont lehet, hiszen a farmerek eddig jelentős mennyiségű uniós támogatást kaptak – a Guardian szerint három éve az Egyesült Királyság teljes mezőgazdasági bevételének 68 százalékát tette ki a brüsszeli támogatás –, ugyanakkor London azt ígérte, deregulációval és nagyobb kormányzati hozzájárulással segítik a gazdákat a Brexitet követően.
Nyitott kérdés, milyen hozadékai lehetnek a Brexitnek a brit mezőgazdaságra nézve. A brit sajtó összegyűjtötte az esetleges kilépéssel kapcsolatos politikusi ígéreteket. Ezek között az egyik legjelentősebb Boris Johnson volt londoni polgármester kijelentése, mely szerint a szigorú uniós állategészségügyi szabályok egy részének törlése nagy könnyebbséget jelent majd a gazdáknak. A konzervatív politikus feleslegesnek nevezte a kergemarhakór elleni uniós óvintézkedést, amely előírja, hogy a rendellenes fogazattal rendelkező juhok levágásakor a gerincvelőt el kell távolítani. A marhák szivacsos agyvelőgyulladása, vagy kergemarhakór elméletileg birkákat is megfertőzhet, de eddig nem mutattak ki fertőzést ebben a fajban. Johnson azt állította, a fölösleges terhek eltörlésével a gazdák ugyanannyit nyernének, mint amennyit az uniós agrártámogatás megvonásával veszítenének.
Hasonlóan nyilatkozott George Eustice mezőgazdasági miniszter is, aki Svájc és Norvégia példáját hozta fel arra, hogyan működhet hatékonyabban az agrártámogatási rendszer az uniós bürokrácia eltörlésével. Mint mondta, az EU hatáskörébe tartozó kérdésekben következetlenség és lassú döntéshozatal a jellemző, a szektor azokon a területeken profitál leginkább, amelyekben mentességet kapott az EU szabályai alól. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
Kimagasló teljesítményű hibridekkel és hatékony növényvédelmi megoldásokkal bővült a Syngenta kínálata
A környezeti kihívásokhoz igazodó új termékekkel és csúcshibridekkel indította el…
Tovább olvasom >Február 4-től lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására
Kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését az Agrárminisztérium, amely…
Tovább olvasom >Tovább nő a vágómarha termelői ára
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2024-ben a szarvasmarha vágása…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >