A bővülő export miatt nőtt a sörgyártás tavaly Csehországban
Tavaly 19,65 millió hektoliter sört főztek a csehországi sörgyárak, 2,3 százalékkal többet, mint 2013-ban – közölte a cseh sörgyártók szövetsége keddi prágai sajtótájékoztatóján.
Míg a hazai sörfogyasztás lényegében az előző év szintjén maradt, addig a cseh sör kivitele nyolc százalékkal emelkedett – hangzott el.
Csehországban tavaly 16,29 millió hektoliter sört fogyasztottak el, ami éves szinten 0,2 százalékos csökkenés. Az átlagos sörfogyasztás nem változott: 144 liter volt tavaly is.
Ugyanakkor külföldön nőtt a cseh sör iránti érdeklődés. Míg 2013-ban 3,39 millió hektoliter cseh sör fogyott el a világban, addig tavaly már 3,65 millió hektoliter.
A sörbehozatal ugyanakkor éves szinten 42 százalékkal esett vissza tavaly Csehországban és 291 ezer hektolitert tett ki. Elsősorban a lengyelországi, magyarországi és a szlovákiai behozatal csökkent.
„A cseh sörpiac tavaly kissé fellélegzett. Míg a hazai fogyasztás lényegében 2010-től többé-kevésbé stagnál, addig a kivitel emelkedik” – jelentette ki Frantisek Sámal, a szövetség elnöke. Rámutatott: az utóbbi időben gyorsan változnak a sörfogyasztók szokásai is: jobban fogynak az erősebb sörök és a speciális sörök. A sör 41 százalékát a vendéglőkben fogyasztják el.
Erősödött az utóbbi éved trendje, hogy egyre több minisörgyár alakul. Idén márciusban már mintegy 280 minisörgyár működött Csehországban. Bér termelésük emelkedik, a sörfogyasztásnak csak egy százalékát adják. Csehországban 45 nagy sörgyár működik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Egyre népszerűbb a sör alkoholmentes változata Németországban
Egészségügyi okokból, az íze miatt, vagy szimplán a választás szabadsága…
Tovább olvasom >Alkoholmentes korszakváltás: kihívások és lehetőségek a söripar globális porondján
Geopolitikai akadályokkal és új fogyasztói trendekkel néz szembe az európai…
Tovább olvasom >Május 17. ünnep a magyar kisüzemi sörök kedvelői számára
Május 17-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >