A bor és gasztronómia hétvégéje Tokaj-Hegyalján
A bor és a gasztronómia dominál ezen a hétvégén a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék két meghatározó településén, Tokajban és Tállyán, a programokat egyebek mellett színházi előadások, koncertek, hangversenyek fűszerezik – közölték a szervezők az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint immár tizenkettedik alkalommal tartják a Tokaji Ősz elnevezésű, limitált befogadóképességű borgasztronómiai eseményt. A rendezvény küldetése, hogy a világörökségi borvidéken a tokaji bor köré felépített, évről évre megrendezendő programsorozattal lehetőséget nyújtson az igényes szórakozásra.
A szeptember 23. és 25. közötti Tokaji Ősz különlegességének ígérkeznek a Michelin-csillagos Costes és Costes Downtown executive séfje, Miguel Vieira által készített gasztronómiai remekek kiváló borokkal párosítva.
A rendezvényen debütál az a tokaji furmint pohár, melyet a Tokaj.hu felkérésére egy neves osztrák üvegkészítő manufaktúra tervezett meg, a hazai borász szakma pedig tudásával és tapasztalatával járult hozzá az elegáns és egyedi forma megalkotásához. A pohár erőssége, hogy nem csak a száraz, de a félédes és édes furmintok íz- és aromavilágát is tökéletesen „kezeli”.
A tolcsvai Oremus Szőlőbirtokon dűlőtúrán, borkóstoláson és szüreten vehetnek részt az érdeklődők. A leszüretelt szőlőből Bacsó András, a 2016-os Borászok borásza külön készít borokat, melyeket a rendezvényt követően lepalackoznak és névre szólóan eljuttatnak a vendégeknek.
Ugyancsak a mostani hétvégén tartják Tállyán a Kerekdomb fesztivált és bormustrát, amely ezúttal is a jó borokat kedvelő, művészetszerető látogatókra fókuszál. A Művészetek Völgye csapatának társszervezésében zajló három napos összművészeti fesztiválon színházi előadások, koncertek, hangversenyek, gyerekprogramok és természetesen a tájegység különleges borai várják a látogatókat.
A fesztivál helyszínei Tállya történelmi központjában helyezkednek el, melyek közül az egyik legimpozánsabb az 1720-ban épült barokk Maillot-kastély, ahol fesztivál ideje alatt a gyerekprogramokat rendezik. Az Oroszlános Borhotel és Borvendéglő pedig a gasztronómiai bemutatók, borvacsorák és irodalmi estek színhelye lesz. Mások mellett Varró Dániel, Molnár Krisztina Rita közreműködésével versműhely is nyílik.
A fesztiválhoz a Szent László tiszteletére emelt római katolikus templom is kapcsolódik. Fellép Fassang László orgonaművész, a Kelemen Barnabás-Kokas Katalin házaspár és a fiatal Virtuózok is koncertet adnak.
A Vincellér ház udvarán állítják fel a fesztivál nagyszínpadát, amelyen műsort ad Szalóki Ági, a Kaláka Együttes, a Budapest Bár, a Kiscsillag, az Anima Sound System, a Belmondo és Harcsa Veronika is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Vesztergombi Ferenc kapta idén a Magyar Bor Akadémia Életmű Díját
A szőlő és a bor nemcsak több százezer embernek ad…
Tovább olvasom >Bor ellen kampányol, miközben a borágazatot képviseli? Wáberer György kihívása botrányt kavart
Jelentős felháborodást váltott ki a hazai borászok körében Wáberer György…
Tovább olvasom >Tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
Tavaly összesen 1,7 millió hektoliter, átlagosan fejenként 17,1 liter bort…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >