Egyre több üzlet nyit újra
A nem alapvető szükségleti cikkeket áruló üzletek kinyitását semmi nem tiltja, csak éppen tilos bemenni ilyen boltba. És ez 50 ezer üzletet hozhat lehetetlen helyzetbe – olvasható a nepszava.hu-n.
Egyre több helyen nyitnak újra az olyan iparcikket kínáló üzletek, amelyek látogatását az érvényben lévő kijárási korlátozások jelenleg nem engedélyezik a lakosságnak (mivel nem alapszükségleti cikkeket forgalmaznak), írja a Magyar Nemzet.
A legnagyobb közösségi oldalon az érintett vállalkozói körből többen azt jelzik: nem várnak tovább, kinyitnak, hogy legyen újra bevételük. Mint írják, a kezdeti leálláskor sokan arra számítottak, hogy két-három hét alatt lecseng majd a rendkívüli helyzet, ami a kereskedők működését is szabályozza. A szerencsésebbek akkor úgy kalkuláltak, hogy a meglévő tartalékaik elegendőek lesznek ahhoz, hogy ezt a bevételmentes, korlátozott időszakot az üzlet működtetése nélkül átvészeljék az alkalmazottakkal.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára kifejtette, hogy a nyitva tartástól függetlenül azokat a boltokat, szolgáltató üzleteket nem szabad felkeresni, amelyek nem szerepelnek kivételként a kijárási korlátozásokról szóló rendeletben. – A cipő- vagy ruhavásárlás nem szerepel azok között a célok között, amiért az emberek elhagyhatják az otthonukat – fogalmazott. Az érintett területek például a ruházkodáson kívül a bútor, a sportszer-, a játék-, a könyv-, a mobiltelefon, az óra és ékszer kereskedések, mások mellett ezekbe egyáltalán nem térhet be a lakosság.
A statisztikák alapján több mint 50 ezer olyan üzlet lehet a hazai piacon, amely a korlátozások feloldásáig nem fogadhat vásárlót.
– Aki ilyen helyre tér be, az szabálysértést követ el, ahogy az a vállalkozó is, aki felhúzott rolóval, nyitott ajtóval azt sugallja, hogy szabad bemenni a boltba. Ezt a rendőrség hivatott ellenőrizni és ha indokolt, büntetést kiróni. Sokan félreértelmezik az előírásokat – folytatta Vámos György.
Aki nem vitatja: a helyzet hetek alatt tarthatatlanná válhatott a kevésbé erős vállalkozásoknak. A főtitkár szerint az érintetteknek szüksége lehet a rájuk szabott támogatásra ahhoz, hogy átmentsék a működőképességüket, vagyis a munkáltatóknak ne kelljen megválniuk a feladat nélkül maradt eladóktól. (Ladjánszki Máté, Népszava, mno.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Új lendület az alapításokban, de a cégszámcsökkenés még nem állt meg
Új alapítási hullám érte el a cégvilágot júliusban, mégis tart…
Tovább olvasom >Három vármegye, ahol nem a karácsony a csúcs: nyáron száguld a kiskereskedelem
Országos szinten december a kiskereskedelem csúcshónapja: az ünnepi szezon és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >