A BME idén is számos programmal várja a pályaválasztás előtt álló fiatalokat
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) idén is csatlakozik a Lányok Napja elnevezésű országos pályaorientációs rendezvényhez: csütörtökön az egyetem hat karán várják a mérnöki, műszaki, természettudományi és informatikai területek iránt érdeklődőket.
A szervezők közleménye szerint a BME idén is több olyan interaktív és gyakorlatközpontú programot kínál ezen a napon, ahol a fiatalok megismerhetik, mivel foglalkoznak azok a mérnökök, kutatók, akik az adott területet választották továbbtanuláskor.
A kínálatban szerepel többek között terepgyakorlat és kulisszák mögötti hídmustra a Petőfi hídnál, de a résztvevők a műegyetemi „boszorkánykonyhában” megtudhatják azt is, mi mindent lehet készíteni egy „csipetnyi” betonból. Fény derül majd arra is, hogy anyagtudományi szemszögből miért süllyedt el a Titanic, pontosan milyen hatással van a klímaváltozás az életünkre, és mitől „csodaanyag” manapság a polimer kompozit.
Ismét megnyílnak a látogatók előtt a vegyészlaborok és az oktatóreaktor, lesznek biotechnológiai előadások, amelyeken a gyógyszergyártás mellett a kozmetikai iparról is szó lesz. Szerepel a kínálatban a mesterséges intelligencia is, amely ezúttal a látogatók hangjából szűr ki fontos információkat. A diákok beleshetnek a BME high-tech laborjaiba, saját szemükkel láthatják a kiterjesztett valóságot, szimulátorban próbálhatják ki, hogyan lehet irányítani a vasúti közlekedést, megtervezhetik a jövő városát, miközben kapnak egy kis gyorstalpalót a légiforgalom irányításából is.
A szervezők közlése szerint az előzetes jelentkezés során már több mint 300 lány regisztrált a műegyetemi programokra (https://lanyoknapja.hu/programlista/), de korlátozott számban még vannak szabad helyek az egyes programelemekre.
A közleményben hangsúlyozták, hogy a Műegyetem elkötelezett az iránt, hogy minél fiatalabb korban megismertesse a lányokat a STEM (természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika) területekhez közel álló képzésekkel és karrierlehetőségekkel. Kitértek arra is, hogy egyre több lány választja az egyetem képzéseit: a hallgatók között a nők aránya 2021-re meghaladta a 34 százalékot, és ez az arány azóta is stabilan jellemzi az egyetemi hallgatói összetételt. Három karon (Építészmérnöki Kar, Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar) pedig a lányok aránya meghaladta az 50 százalékot.
A BME Lányok Napja rendezvénye a Nemzeti Tehetség Program támogatásával a „Lányok a középpontban – Komplex középiskolai pályaorientációs és szakmai programok a Műegyetemen” (NTP-STEM-23-0015) című pályázat keretében valósul meg.
Kapcsolódó cikkeink
Megnövelten hőálló PET-csomagolóanyagot fejlesztett a Pro Form Kft. és a Műegyetem
Közösen fejlesztett megnövelt hőállóságú PET-csomagolóanyagot a Pro-Form Ipari és Kereskedelmi…
Tovább olvasom >Magyar szabadalom javíthatja a talajforgatás hatékonyságát
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatóinak ekeszabadalma minden…
Tovább olvasom >A NAK pályaorientációs programsorozattal is népszerűsítette az agrárszakképzést
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – partnerei segítségével – közel…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >