A bioboltok vásárlói miatt több szén-dioxid kerül a légkörbe

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 07. 17. 09:09

Több üvegházhatású gáz kerül a légkörbe a bioboltok vásárlói, mint a hagyományos szupermarketek vásárlóközönsége miatt – mutatta aki egy német felmérés.

A giesseni Justus Liebig egyetem kutatásában azt vizsgálták, hogy – szén-dioxidban számolva – mennyi üvegházhatású gáz kerül a légkörbe egy-egy kilogramm biotermék, illetve nem bio termelési módszerrel előállított termék megvásárlása céljából megtett út során.

Ez az úgynevezett fogyasztói szén-dioxid lábnyom a Hessen tartományi városban a bioboltok vásárlóinak körében 1000 gramm szén-dioxidot jelent, a helyi szupermarketek vásárlói körében pedig 124 grammot.

A több mint nyolcszoros különbséget részben magyarázza, hogy Giessen egyetemváros, lakóinak nagy része gyalog vagy biciklivel közlekedő diák. Ugyanakkor a bioboltokban vásárló fogyasztók szén-dioxid-lábnyoma a szupermarketek vásárlóira országosan jellemző 300 grammos értéket is jóval meghaladja.

A kutatók szerint az 1000 és a 300 gramm közötti több mint háromszoros különbség magyarázata az, hogy a hagyományos üzletek hálózata sokkal sűrűbb, mint a bioboltoké, ezért utóbbiak vásárlói jóval többet utaznak. Ráadásul a bioboltokban vásárlók jellemzően kevesebb terméket vesznek, mint a szupermarketek vevői.

Nem használ a környezetnek, aki a környezetbarát termékek miatt sok-sok kilométert autózik, hogy elérjen a városi biobolthoz vagy a vidéki biotermelőhöz – idézte az egyetem közleménye Elmar Schlich kutatásvezetőt, aki hangsúlyozta: a biotermékek piacán sürgető feladat egy hatékonyabb, és nemcsak az üzletekig, hanem a fogyasztók lakhelyéig tekintő logisztikai rendszer kialakítása.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink