A BiB kiszerelés története

Az újdonságnak számító kiszerelési formát először egy dél-ausztráliai, renmarki borász, Thomas William Carlyon Angove alkalmazta, majd szabadalmaztatta. A korábbi időkben alkalmazott, nagyobb méretű üvegpalackok helyett szerették volna bevezetni. A nagyobb üvegpalackok (2–5 literesek) kedvezőtlen tulajdonságai voltak a törékenység, a rossz szállíthatóság, és a kinyitás utáni, nem elég rövid időn belüli fogyasztás esetén a gyors minőségcsökkenés.Az elfogadott szabadalom alapján kialakított tárolóedény flexibilis, lágy zacskó volt, légmentesen lezárva, ami a bor kiengedésekor sem engedett vissza levegőt, tehát az edényben maradt bor oxidálódását is megakadályozta. A zacskó borításának szögletes formája és kartonanyaga nemcsak a gazdaságosabb helykihasználást és szállítást, hanem a külső behatások elleni védelmet is szolgálta.
A csomagolóanyag fejlesztése 2 évet vett igénybe, és hosszú piackutatás után, 1965 novemberében dobtak piacra egygallonos (4,56 liter, az USA-ban 3,78 liter) űrtartalommal asztali fehér és vörös, valamint portói, édes sherry és muskotály borokat. Kezdetben problémát okozott, hogy a tárolózacskók szivárogtak, a kitöltés nehézkes volt. Az Angove-bokszok 1971-re kiszorultak a piacról megbízhatatlanságuk miatt, de a későbbi évek fejlesztései alapján a dobozokat a 80-as évek elején speciális csapszerkezettel látták el, és a problémák megszűntek. Az igazi visszatérés 1984-ben volt, mikor a pincészet piacra vitte a „Paddle Wheel 5” elnevezésű, 5 literes borosdobozát, a nagyobb mennyiségű bort ivók örömére.
K. Z.