A bérnövekedésből fakadó fogyasztás lehet a gazdaság motorja
Az év egészére 5,4-6 százalékos bruttó bérnövekedésre számítanak az MTI-nek kedden nyilatkozó elemzők, akik szerint a fogyasztás lehet a gazdasági növekedés fő motorja a következő időszakban.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden publikált adatai szerint áprilisban 6,4 százalékkal magasabbak voltak a havi bruttó átlagkeresetek, mint egy évvel azelőtt, a nettó bérek – a jövedelemadó kulcsának csökkentése miatt – 8,0 százalékkal emelkedtek.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője MTI-hez eljuttatott kommentárja szerint az idén 5,4 százalékos bruttó bérnövekedésre számít, ami az adóváltozások miatt 7 százalékos nettó növekedést eredményezhet. Úgy vélte, egyebek mellett az elmúlt években elhalasztott fogyasztás, a devizahitelek rendezése során kiszámíthatóvá váló törlesztőrészletek, valamint a háztartások nettó pénzügyi vagyonának rekordszintre emelkedése miatt a következő években a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje.
Úgy vélte, a várakozásoknál gyorsabb volt az áprilisi, 6,4 százalékos a bruttó bérnövekedés.
Mint írta, 2013 óta az idei év végéig kumuláltan csaknem 18 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig csaknem 22 százalékkal nőhetnek a reálbérek. A bérnövekedés üteme azonban ennél akár jóval nagyobb is lehet az elemző szerint, mivel egyes hiányszakmákban gyorsuló ütemű bérnövekedésre lehet számítani a következő években, amit az elmúlt hetekben folytatott bértárgyalások – egyes esetekben kétszámjegyű bérmegállapodások – is tükröznek, miközben egyes ágazatokban folyatódik az életpályamodellek bevezetése. Így a nettó reálbérek akár jóval dinamikusabban, 7 százalék közeli mértékben is emelkedhetnek – vélekedett.
Az első négyhavi bér-, valamint létszámstatisztikái élénk gazdasági növekedésre utalnak, amelyek megerősítik Suppan Gergely szerint, hogy az első negyedéves gyenge GDP adatokat egyszeri, átmeneti tételek okozhatták, ezért a következő negyedévekben meredeken gyorsulhat a gazdasági növekedés. Ezt tükrözik, hogy a gyenge első negyedéves ipari és építőipari adatok ellenére 3,3 százalékkal, illetve 2,8 százalékkal nőtt az alkalmazásban állók száma az év első négy hónapjában – fejtette ki.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint az év egészében 6 százalék körül alakulhat a bruttó bérnövekedési ütem, és ő is úgy véli, hogy az év során elsősorban a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés fő motorja.
A személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékpontos csökkenésének és a családi adókedvezmény emelkedésének is köszönhetően a nettó bérek 8 százalékkal emelkedtek áprilisban – ismertette. A 0,2 százalékos inflációs rátát is figyelembe véve a nettó reálbérek növekedési üteme elérte a 7,8 százalékot – írta az elemző.
Kapcsolódó cikkeink
Specialty kávé: új hullám a csészében
A kőolaj után a világ második legnagyobb mennyiségben forgalmazott terméke…
Tovább olvasom >Kivárás van – bizalom kevésbé
Makrogazdasági kitekintés az Egyensúly Intézet I. negyedéves elemzésében Lassuló GDP-növekedés,…
Tovább olvasom >A fogyasztás húzza a gazdaságot
Az Egyensúly Intézet friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idei…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >