A Ben & Jerry nem árulja tovább fagylaltjait a „megszállt palesztin területeken”
Az amerikai Ben & Jerry nem árulja tovább fagylaltjait az általa „megszállt palesztin területnek” nevezett helyeken Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
A nagyvállalat hétfőn bejelentette, hogy nem újítja meg termékeinek franchise eladási jogát a „megszállt palesztin területnek” nevezett térségben, de nem határozta meg, hogy Izraelnek pontosan mely részeit kívánja bojkottálni, bár minden bizonnyal az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordániára és Kelet-Jeruzsálemre utalt.
Azt is közölték, hogy ugyanakkor Izraelben továbbra is elérhetőek lesznek a cég fagylaltjai, ami várhatóan az 1967-es határok előtti Izrael területét jelenti.
„Úgy gondoljuk, hogy nem felel meg az értékeinknek, ha a Ben & Jerry fagylaltjait a megszállt palesztin területeken értékesítik. Halljuk és megértjük rajongóink és üzleti partnereink erről velünk megosztott aggályait”
– írta a cég a Twitteren.
A vállalat közölte, hogy nem újítja meg a jövő év végén lejáró licencszerződését eddigi izraeli partnerével, amelynek két telephelye van, Javnében és Beér Tuviában, az állam 1948-as megalakulása óta folyamatosan Izraelhez tartozó részeken. A cég más úton folytatja majd termékeinek forgalmazását Izraelben.
A fagylaltokat eddig terjesztő kereskedő elítélte, és az ország elleni bojkottnak nevezte a Ben & Jerry döntését. „Felhívjuk az izraeli kormányt és a fogyasztókat, hogy ne álljanak Izrael bojkottja mellé. Ez az Unilever anyavállalat és a Ben & Jerry példátlan lépése. A fagylaltok nem részei a politikának. Felszólítjuk az izraelieket, hogy továbbra is vásárolják az izraeli termékeket, amelyek több száz munkavállalót tartanak el az ország déli részén” – írta a cég.
Naftali Bennett miniszterelnök tévedésnek nevezte a döntést, és megígérte, hogy teljes erejéből harcolni fog ellene. „A Ben & Jerry úgy döntött, hogy Izrael-ellenes fagylaltnak minősíti magát” – mondta Bennett. „Ez erkölcsi hiba, és hiszek benne, hogy üzleti hibának is fog bizonyulni” – mondta Bennett.
„Szégyenteljes kapituláció az antiszemitizmus, a BDS (A bojkott, tőkekivonás, szankciók nevű, Izraellel szembeni nemzetközi mozgalom) és minden előtt, ami rossz az izraeli- és zsidóellenes közbeszédben”
– mondta Jaír Lapid külügyminiszter, s megígérte, hogy fellép a BDS elleni törvényekkel bíró, több mint harminc amerikai szövetségi államnál.
A ciszjordániai településeken élő, nagyjából félmillió izraelit képviselő Jesa tanács ellenbojkottot hirdetett, és felszólította az izraelieket, hogy ezen a nyáron csakis helyi fagylaltmárkákat vegyenek.
Kapcsolódó cikkeink
Magasan ragadt a lakosság által érzékelt áremelkedés indexe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A KPMG idén is megkérdezte a vezérigazgatókat: szaporodtak a kihívások, a vezetők borúlátóbbak, mint egy éve ilyenkor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon még csökkenő, de az EU-ban már növekvő az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Művészek és rózsaszín kamionok hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vár a Rossmann Ízkuckó – 12 héten át tartó finom meglepetések a hűséges vásárlóknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új kommunikációs vezető a Novartis Magyarországnál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >