A belvárosból a Budai Várba költözik VI. Budapesti Pálinkafesztivál
Új helyszínen nyitja meg kapuit a tavaszi Pálinkafesztivál. Május 5-8. között a Városháza Park helyett a Budai Várban várja a látogatókat az egyik legnagyobb fővárosi gasztronómiai rendezvény.
A jól megszokott belvárosi Budapesti Pálinkafesztivál ideiglenesen felköltözik a Budai Várba. A rendezvény eredeti otthona, a Városháza Park és annak környéke ugyanis nem készül el május elejére. A Károly körúti átalakítások miatt a fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy az őszi Budavári Kolbász – és Pálinkafesztivál jól bevált helyszínén rendezik meg az immár hatéves eseményt, amely kínálatában persze semmit sem változik. A vendégek több száz párlat, valamint házi sajt, finom bor, csoki, pezsgő, és kolbász közül válogathatnak.
Az idei év pedig nemcsak a helyszín, hanem az ízek tekintetében is más lesz. 2011, a szilva éve a Budapesti Pálinkafesztiválon, ahol a hamvas gyümölcsből készült ételek, valamint párlatok kapnak főszerepet. Ennek apropójaként a látogatók megkóstolhatják az Év blendelt Szilvapálinkáját is, amelyet közösen készítenek el Magyarország pálinkafőzői.
S még mindig nem ért véget az újdonságok sora: a szervezők a bejutást, és a fizetés módját is leegyszerűsítik: az OTP Bank jóvoltából a kuponos rendszert felváltja egy új generációs PayPass elektronikus fizetési mód. Minden látogató a belépőjegye mellé egy pálinkás poharat és egy 500Ft-tal feltöltött kártyát kap. A feltölthető kártyával gyorsan és könnyen vásárolhat a fesztivál területén, sőt a rendezvényt követően a kártya további használatára is lehetősége nyílik.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >