A beltéri farmgazdálkodásba fektet az Ocado
Az Ocado online élelmiszer áruház 17 millió fontot (6,1 milliárd forint) fektet be a beltéri farmgazdálkodási ágazatba – olvasható az origo-n.
A beltéri farmok előnye, hogy kisebb helyen több növényt lehet termeszteni, miközben a modern világítási és vízkelezési eljárásoknak köszönhetően a növények gyorsabban nőnek, és sokkal kevesebb vizet fogyasztanak.
A brit cég most jelentette be, hogy közös vállalkozást hoz létre az Infinite Acres néven a 80 Acres Farms beltéri farmokra szakosodott vállalattal és a Priva Holdings céggel, amely ipari kertészeti rendszereket értékesít.
Továbbá az Ocado többségi részesedést vásárolt a Jones Food Company-ban, ami jelenleg Európa legnagyobb működő beltéri farmja.
A cég, amellett, hogy a beltéri farmgazdálkodás fenntarthatóságát hangsúlyozta, elmondta, hogy ez rendkívül előnyös lehet a szupermarketek számára.
Akár arra is lenne így lehetőség, hogy a vásárlók olyan zöldségeket tegyenek kosarukba, amit pár órával korábban a közelben lévő beltéri farmról takarítottak be.
Nem ez az első alkalom, hogy az Ocado innovációs eljárásba fektet be, korábban olyan raktárakat épített, hol több ezer robot csomagolja az élelmiszereket. Ráadásul erről a technológiáról jelenleg is több kereskedővel tárgyal.
A technológia, fenntarthatóság és innováció fúziója viszonylag új, de növekvő trend az iparágban”– mondta Mike Watkins, a Nielsen UK egyik vezetője.
Az Ocado részvénye a hír hallatára három százalékot emelkedett, idei évi nyeresége pedig 45 százalékkal növekedett. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Robotizációba és az AI-ba fektet a spanyol Alcampo
A spanyol Alcampo áruházlánc 19,4 millió eurót költött egy teljesen…
Tovább olvasom >Új automatizált technológiákat rendelt a Kroger, az Ocado partnere
A brit online kereskedő és technológiai vállalat, az Ocado közölte,…
Tovább olvasom >A narancsbor lehet a nyár új trendje
A TikTok-on megjelenő postok számának robbanásszerű növekedése azt mutatja, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >