A bécsi repülőtér történetének második legnagyobb forgalmát érte el tavaly
A bécsi repülőtér tavaly az előző évi utasforgalmához képest 24,7 százalékos növekedéssel történetének második legmagasabb forgalmát érte el, 29,5 millió légiutas kezelésével – jelentette be csütörtökön Julian Jäger, a reptér üzemeltetője, a Flughafen Wien AG vezérigazgatója.
A vezérigazgató szerint az utasforgalom az idén meghaladja majd a 30 milliót. Az éves eredményről tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a repülőtérnek „sikerült elérnie az optimális utazómagasságot”. Az idei forgalomról tett óvatos becslés elsősorban a geopolitikai kockázatoknak tudható be. A közel-keleti helyzet eszkalálódása feljebb hajthatja az olajárakat, így a kerozin árakat és ezzel együtt a repülőjegyek árát is.
Elmondása szerint a nyaralási célú utazások iránti kereslet 2023-ban különösen nagy volt. A szegmens forgalma sokkal erőteljesebben élénkült, mint az üzleti utazásoké, ahol a világjárvány következményei még mindig érezhetőek.
Az elmúlt év vezető úti céljai Antalya, Mallorca, Barcelona, Bangkok, New York és Tajpej voltak, az országok rangsorában pedig Németország, Spanyolország és Olaszország vezeti a listát.
A bécsi repülőtér legnagyobb légitársasága a Lufthansa leányvállalata, az AUA 46,9 százalékos piaci részesedéssel. Összességében a Lufthansa-csoport piaci részesedése 51,4 százalék volt.
A bécsi repülőteret használó két legnagyobb diszkont légitársaság a Ryanair és a Wizz Air volt. A Ryanair mintegy 6 millió utassal 20,2 százalékos piaci részesedést ért el, a Wizz Air részesedése pedig 2 millió utassal 6,9 százalékos volt.
Bécs nemzetközi repülőtere, a Schwechat a pandémia által nem érintett utolsó évben, 2019-ben érte el legmagasabb forgalmát 31,7 millió légiutas kezelésével, 2023-ban ennek a 93 százalékát teljesítette.
A bécsi repülőtér hamarabb kilábalt a pandémia tömegközlekedésre gyakorolt negatív következményeiből a Lufthansa-csoport németországi légi csomópontjainál. München a válság előtti szintnek csak 80 százalékát érte el 2023-ra, Frankfurt pedig a 84 százalékát. Zürich, az AUA testvérvállalatának, a Swissnek a bázisreptere a 2019-es utasszám 92 százalékát érte el.
A Flughafen Wien csoport nemzetközi érdekeltségeinél 2023-ban még a válság előtti szintet is meghaladta a forgalom. A máltai repülőtér utasforgalma 7,8 millióra nőtt, ami 6,7 százalékos növekedés a 2019-es válság előtti szinthez képest. A kassai repülőtér forgalma a 2019-eshez képest 12 százalékkal 622 ezer utasra növekedett.
A Flughafen Wien AG a további növekedés érdekében az idén folytatja terminálbővítő beruházásait. A 3. terminál déli szárnyának alapkőletétele februárban várható, míg a tervezett harmadik kifutópályáról a vezérigazgató szerint idén még nem születik döntés. Az előkészítő munkák azonban folyamatban vannak és 2025-ben vagy 2026-ban hozhatják meg a döntést. A kifutópálya kivitelezése a becslések szerint hét évet vehet igénybe.
Kapcsolódó cikkeink
Megállapodást kötött a BDPST Group és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A BDPST Group portfóliójába tartozó DOME Kft. és a Budapest…
Tovább olvasom >Lángos-luxus a Balatonnál: már 3900 forintba is kerülhet egy sajtos-tejfölös
A klasszikus balatoni lángos egykor filléres retró ételnek számított, 2025…
Tovább olvasom >A belgák 23,7 millió utazást tettek 2024-ben
A belga állampolgárok 2024-ben 23,7 millió külföldi utazást tettek, mintegy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >