A Bahart járatain már másfél millióan utaztak az idén
A Bahart (Balatoni Hajózási Zrt.) hajóinak forgalma az idén a tavalyi nyárhoz hasonlóan alakult eddig: a kompok utasszáma elérte az 1 milliót, a személyhajók utasforgalma pedig meghaladta a félmilliót – közölte Veigl Gábor, a cég vezérigazgatója az MTI-vel csütörtökön.
A társaság közleményben ismertette: a Szántód-Tihany között közlekedő kompot 8 százalékkal választották többen a vírusjárvány előtti évhez, 2019-hez képest idén augusztus 15-ig, a személyhajókon pedig 6 százalékos az utasforgalom növekedése.
Kerékpárokból a kompok több mint 85 ezret szállítottak augusztus közepéig, ami 8 százalékos emelkedés a tavalyi év hasonló időszakához képest, a személyhajókon pedig 21 százalékkal többen utaztak biciklivel, mint tavaly ilyenkor.
A közlemény kiemeli, hogy a cég számára a legutóbbi volt az idei legforgalmasabb hét. Augusztus 12-én, szombaton a kompok több mint 18 ezer utast és közel 5 ezer gépjárművet szállítottak. A személyhajózásban július 27-én mértek csúcsszámokat, közel 18 ezer utassal. Továbbra is kiemelt szerepet kapnak az augusztus 27-ig tartó főidényben a programhajók, amelyekből idén többet indított a Bahart: a gyerekprogramokat kínáló varázshajókat eddig 6 ezer vendég vette igénybe, a bulihajókon pedig több mint 15 ezren szórakoztak.
Az online jegyvásárlások száma közel 30 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. A Bahart sétahajóin Siófokról eddig 24 ezren, Balatonfüredről 23 ezren, Keszthelyről több mint 18 ezren utaztak. A legnépszerűbbek a naplementenéző járatok. A menetrendi hajózásban leglátogatottabb továbbra is a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonal, amire 153 ezren váltottak jegyet, valamint a Fonyód-Badacsony útvonal, amelyen idáig 140 ezren utaztak.
A társaság hangsúlyozza: az utóbbi hetek igazi nyári időjárásának is köszönhetően a kompok és személyhajók szinte folyamatosan teljes kapacitással közlekednek a Balatonon. Ezen a hétvégén a tóparti települések tűzijátékaihoz igazítva plusz hajókat is indítanak.
A Bahart négy új hajójáról – amit nyár elején szállítottak a Sió-csatornán át a Balatonra, részben szétbontott állapotban – Veigl Gábor elmondta, még az ősz folyamán bemutatják őket a nagyközönségnek. A két új komp várhatóan az év vége felé, míg a két új személyszállító hajó 2024 nyarán áll forgalomba.
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >