2050 után éhezni fog az emberiség
Egy, a mexikói klíma konferencián ismertetett tanulmány szerint 2050-re a népesség olyan mértékben megnő, hogy a Föld nem lesz képes ellátni megfelelő mennyiségű élelemmel.
Julian Cribb egyetemi tanár most megjelent új kötetében azt állítja, hogy katasztrofális élelmiszer válság elé néz a világ az évszázad közepén. Számításai szerint a 2050-es évekre 9,2 milliárd főre emelkedik a Föld lakossága, az élelmiszerek iránti igény pedig a duplájára nő, így nem áll majd rendelkezésre elég élelem ahhoz, hogy ellássa az emberiséget.
A professzor a TIME szerint igen sötét képet fest a jövőről; éhséglázadásokat és rohamosan növekvő élelmiszerárakat helyez kilátásba, emellett meglátása szerint a vízhiány hatására a kevésbé termények földek a jelenleginél is kevesebb terményt adnak majd.
A fejlett országok jelenleg Mexikóban tárgyalnak a klímaváltozásról. Éles ellentétek húzódnak közöttük a kibocsátási kvóták kapcsán. Kanada, Japán és Oroszország közölte: nem hajlandó újabb, az üvegházhatású gázok kibocsátását korlátozó intézkedések végrehajtására, miután a Kiotói Egyezmény 2012-ben hatályát veszti. Az ENSZ illetékesei szerint a fejlődő országok teljes egységben lépnek fel annak érdekében, hogy a fejlett államok új stratégiát dolgozzanak ki a kibocsátások csökkentésére.
Az élelmiszer helyzet egyébként jelenleg is válságos: az ENSZ jelentése szerint két éve nem látott magasságba szökött fel az élelmiszer árindex. Az adatok szerint számos alapvető élelmiszer ára erőteljes növekszik. Az ENSZ adatai szerint a gabonafélék ára 57 százalékkal, a rizsé 45 százalékkal, a cukoré 55 százalékkal emelkedett az elmúlt hat hónapban, a szójabab pedig 16 éve nem látott magas áron kel el.
Robert Zoellick , a Világbank elnöke pár napja úgy nyilatkozott: számos országban növekvő aggodalommal figyelik az áremelkedést, az élelmiszerpiacon egyre nagyobb a bizonytalanság. Számos szakértő attól tart, hogy megismétlődik a 2008-as jelenés, amikor is a magas energiaárak hasonló élelmiszerár robbanást idéztek elő – írja a Time nyomán a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

