Az Anna-bálon ünnepel az idén harminc éves Édes Anna

Szerző: Trademagazin Dátum: 2025. 07. 28. 11:11

Együtt ünnepli az Anna-bálok két évszázados múltját és az Édes Anna három évtizedes jubileumát a világhírű magyar rendezvény szervezője és az Univer Product Zrt. A különleges évfordulók apropóján kialakított együttműködés alapja a közös értékszemlélet, a hagyománytisztelet, valamint a közösségformálás iránti elkötelezettség – mondta Bazsó Rita, az Univer Product Zrt. marketingigazgatója a 2025. július 26-án megrendezett kétszázadik Anna-bálon, Balatonfüreden.

Az idén bicentenáriumát ünneplő Anna-bál Magyarország egyik legrégebbi ilyen típusú rendezvénye. A balatonfüredi esemény a hajdani reformkori pompa megelevenítésével nem kevesebbre hivatott, mint táplálni a hagyomány lángját, egyszersmind megőrizni és továbbadni a múltbéli örökséget. A szervezők igyekezete éppen ezért rokonítható a kecskeméti Univer szellemiségével és működési gyakorlatával, amelynek középpontjában szintén a hagyománytisztelet áll. A cég ugyanis immár több mint hetvenöt éve elkötelezett a magyar gasztrokulturális értékek továbbörökítésében, a hagyományos alapanyagok használatában, ezáltal a mára autentikusnak számító magyar ételízesítők előállításában.

Ez a párhuzam már önmagában is elegendő lenne egy kölcsönösen előnyös szakmai kapcsolat kialakításához, ugyanakkor legalább ilyen fontos kiemelni a szervezetek közösségformáló szerepét is. Hiszen ahogyan a hungarikummá nyilvánított Anna-bálok célja, hogy résztvevői megtapasztalhassák a valódi közösséghez tartozás élményét, a szintén hungarikumokat gyártó Univer is a közösség erejére épít: emberöltők óta, generációkon átívelve dolgoznak együtt a Kecskemét környéki gazdákkal.

A hagyománytisztelet és a közösségépítés iránti elköteleződés fontosságára egy kifejezetten erre az alkalomra létrehozott különdíjjal kívánja felhívni a figyelmet az Univer, amelyet az idei bálkirálynőnek és két udvarhölgyének nyújtottak át az eseményen.

„Amikor megkerestük az Anna-bál szervezőit az együttműködés ötletével, az a gondolat vezérelt, hogy az idén harmincéves termékünk maga is az Anna nevet viseli. Úgy éreztük, természetes módon illeszkedik egy olyan rangos eseményhez, amely e nevet választotta, és amelynek középpontjában a szépség ünneplése áll”

– mondta Bazsó Rita, az Univer Product Zrt. marketingigazgatója a 200. Anna-bál díjátadó ünnepségén.

Hozzátette:

„az együttműködésnek köszönhetően a többi között azt is megmutathatjuk, mit jelent egy igazi magyar cég számára a hagyomány, a gasztronómia szeretete és a társas kapcsolatok fejlesztése. Az Anna-bál arra is lehetőséget nyújt, hogy az Univer által megalkotott ízek generációkat kössenek össze”.

Az erre az alkalomra létrehozott díjjal kapcsolatban a marketingigazgató kiemelte:

„szeretnénk, ha ez a különdíj nemcsak a bálkirálynő és udvarhölgyei szépségét ismerné el, hanem emlékeztetne mindnyájunkat arra, hogy Annáink egy összetartó közösség elismert tagjai, ugyanakkor a mérhetetlen gazdagságú hagyományaink továbbörökítői is”.

Kapcsolódó cikkeink