900 ezer forint 7 percért – elrajtolt a Nagy Bor Teszt
Negyedik alkalommal mérik fel a hazai internetezők boros szokásait: kezdetét vette az ország bortesztje. A kérdőívet kitöltőkre ezúttal minden eddiginél értékesebb díjak várnak.
A kutatás 2019. augusztus 31-ig tart. Mindenki, aki ezen időszak alatt ellátogat a http://nagyborteszt.hu/ oldalra és ott kitölti a pár perces kérdőívet, hozzájárul a magyar borfogyasztási szokások feltérképezéséhez, mindemellett két garantált ajándékban is részesül és indul a közel 900.000 Ft értékű nyereményekért.
Az elmúlt három évben 80 ezren töltötték ki a Nagy Bor Tesztet, vagyis kijelenthetjük, ez valóban az ország bortesztje, hiszen másik, hasonlóan nagymintás kutatás nem létezik a témában. Ráadásul, mivel évente elkészül és publikálásra kerül, az eredményekből kiválóan kirajzolódnak a tendenciák, a korábbi évek adatai biztos viszonyítási pontot adnak ehhez. A Winelovers, Borászportál, Vinoport és Borkollégium médiafelületei pedig garanciát jelentenek arra, hogy az eredmények kommunikálása is széles körben történik. A nyilvánosság mellett a a borászok és egyéb piaci szereplők is első kézből értesülnek a vásárlói szokásokról, igényekről.
A kutatás jelentőségét bizonyítja az is, hogy 2018-ban szakmai partnerként a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatta a kezdeményezést, nekik köszönhetően új, a magyar borturizmussal, utazási szokásokkal kapcsolatos kérdések kerültek a kérdőívbe. Így derülhetett ki tavaly, hogy a magyarok legnagyobb része évente egyszer indul boros kirándulásra, a legkedveltebb úticél Villány, Tokaj és Eger, illetve hogy a legfontosabb döntési szempont a borvidék ismertsége.
A szervezők szerint 2019-ben meghaladja a kitöltők össz száma a bűvös 100.000 főt. A reprezentatív kutatás idén is többek között olyan kérdésekre keresi a választ, hogy melyek a kedveltebb szőlő- és borfajták, hol és milyen gyakorisággal fogyasztanak bort, hol szerzik be azokat.
Kapcsolódó cikkeink
A Lidl Magyarország a hazai borászatok sikeréért is dolgozik
A Lidl Magyarország 2024-ben mintegy 17,5 milliárd forinttal, az elmúlt…
Tovább olvasom >Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >A Balaton és a kékszőlő
„A fogyasztók manapság a nagyon magas minőségű, könnyedebb vörösborokat keresik,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >