8000 fiatal elhelyezkedését segíti programjával a Coca-Cola HBC Magyarország
A Coca-Cola HBC Magyarország idén ősszel ingyenes tanfolyamot indít #énjövőm elnevezéssel, ahol többek között önismeretre, állásinterjú-helyzetek és a visszajelzések kezelésére tanítják a fiatalokat.
Miközben a hazai munkanélküliségi ráta a harmadik legkedvezőbb az Európai Unióban, az ifjúsági munkanélküliség még mindig a kétszerese ennek. Ma a vállalatok jórésze munkaerőhiánnyal küszködik, miközben sok fiatal nem talál munkát. A szakértők az alapképzés erősítésében és újfajta, a kommunikációs kompetenciákra nagyobb hangsúlyt helyező tréningek elindításában látják a lehetőséget a fiatalok foglalkoztatásának javítására.
Az #énjövőm elnevezésű képzési programról Tóth Valentin, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója elmondta: a Coca-Cola HBC Magyarország által megrendelt kutatás szerint részben épp ezek, vagyis az önismeret, az önbizalom és a kommunikációs képesség hiánya az oka annak, hogy a fiatalok nem tudnak elhelyezkedni.
– 2020-ig összesen 8000 fiatalt vonunk be a képzéseinkbe. Nagy örömünkre szolgál, hogy együttműködő partnerként megnyertünk szakmai és civil szervezeteket, toborzási programunkban pedig részt vesz a Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci osztálya, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és területi kirendeltségei, egyetemek és ifjúsági szervezetek is – mondta Tóth Valentin.
2011 óta folyamatosan javul a magyar fiatalok aktivitása és foglalkoztatottsága. Ennek ellenére a fiatalok aktivitási rátája mindössze 32 százalék körül volt 2016-ban, szemben a 45,8 százalékos nemzetközi átlaggal. A tartós munkanélküliség veszélyének leginkább kitett fiatalok azok, akik mind a képzésből, mind a munkából kiestek. A Coca-Cola HBC Magyarország új képzési programja elsősorban őket szólítja meg. //
Kapcsolódó cikkeink
Egyre profibban koktélozunk
A POPAI Magyarország havi találkozói keretében márciusban a Coca-Cola HBC…
Tovább olvasom >Nincs már olyan, hogy olcsó kávé
Bár a kávéárak emelkedésének köszönhetően az ital fogyasztása csökkent, a…
Tovább olvasom >Nébih: fémdarabok találhatók a Coca-Cola HBC Austria GmbH által gyártott egyes üdítőitalokban
Az osztrák hatóság az EU élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén…
Tovább olvasom >További cikkeink
A vásárók kedvenc FMCG-márkái – YouGov Brand Footprint 2025
Az elemzés alapja a CRP (Consumer Reach Points) mutató, amely…
Tovább olvasom >Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Szárnyalnak az árak a baromfipiacon: drágult a csirke, a pulyka és a tojás is
Az elmúlt hónapokban látványos áremelkedés zajlott le a hazai baromfi-…
Tovább olvasom >