80 ezer banki terminálból 12 ezer alkalmas NFC-alapú kommunikációra
Az NFC (érintésmentes) technológián alapuló mobiltárca szolgáltatások egyetlen okostelefonba integrálják a plasztik kártyák funkcióit. A magyar Mobiltárca Szövetség megoldását júniustól egy teszt keretein belül 3000 felhasználó próbálhatja ki.
Lemák Gábor, a Mobiltárca Szövetség főtitkára a Smartmobil konferencián elmondta, hogy a nemzetközi szakértők szerint 2015-ben az eladott okostelefonok háromnegyede képes lesz az érintésmentes kommunikációra. A mobilfizetési tranzakciók harmada várhatóan ilyen telefonokkal valósul majd meg.
A plasztikkártyák nincsenek eltűnőben, számuk egyre nő, a pénztárcákban pedig egyre több helyet foglalnak el. Az NFC technológiával ellátott telefonok megjelenésével azonban ez változhat. A bankkártyák mellett a hűségkártyákat, matricákat , belépőkártyákat, közlekedési plasztikokat is egyetlen okostelefonban lehet elhelyezni.
A technológia vezeték nélküli adatátvitelt tesz lehetővé néhány centiméteres hatókörön belül, ezzel a fizikai érintkezés nélküli fizetések alapját képezi.
A bankkártyák általánosságban véve csak egy (fizetési) funkciót látnak el, a mobiltárcák azonban kétirányú kommunikációra alkalmasak, mobilon keresztül marketinginformációkat is lehet közölni az ügyfelekkel. Emellett egy mobiltárcát, ha az ügyfél elveszíti a mobiltelefonját, egyetlen helyen le lehet tiltani, majd újraaktiválni. Ezért nem szükséges minden egyes regisztrált plasztikot külön-külön letiltani.
2016-ra Magyarországon várhatóan 1,5 millió ilyen telefonnal rendelkeznek majd az emberek. 80 ezer banki terminálból már most 12 ezer alkalmas NFC-alapú kommunikációra. Júniusban indul el a magyar mobiltárca tesztelése 3000 fő részvételével. A pilotban csak az OTP bank vesz részt, azonban jövőre a programhoz több magyar bank csatlakozását is várják a Mobiltárca Szövetségnél. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >