7,7 milliárd forintos fejlesztést jelentett be a Penny Veszprémben
Ünnepélyes ásónyom ünnepség keretében kezdődött el a Penny Market harmadik logisztikai központjának építése Veszprémi Déli Intézményi Központjában. Az új központ egy 10 hektáros területen jövő ősszel kezdi meg működését.
A veszprémi beruházás helyszínét szakértői csoport bevonásával, logisztikai és az infrastrukturális adottságok figyelembe vételével választották ki. Az új 26,500 négyzetméter összterületű logisztikai központ biztosítja az ellátási lánc zavartalan működését és közel 60 Nyugat-magyarországi Penny Marketet fog kiszolgálni. Mivel a szállítási távolság lényegesen csökkenni fog az üzletek és a raktárak között, így a környezetre is kevesebb terhelést és károsanyag-kibocsátást jelent majd az áruszállítás. Azzal, hogy a szállítási idő rövidebb lesz a termelők és az áruházak között, a Penny biztosítani tudja azt, hogy a legfrissebb termékek kerüljenek a fogyasztókhoz.
Jens Thilo Krieger, a Penny Market ügyvezető igazgatója hozzátette: „Büszkék vagyunk arra, hogy munkahelyet teremtünk a régióban, így hozzájárulhatunk a gazdaság növekedéséhez. Örömmel tölt el bennünket, hogy az új logisztikai központ nem csak a vonatkozó energetikai előírásoknak felel meg, hanem napelemes rendszer telepítésére is alkalmas lesz. Megtisztelő, hogy ezt a 21. századi követelményeknek megfelelő beruházást hozzáértő magyar partnerekkel, a Studio IN-EX generáltervező és a KESZ generálkivitelező szakembereivel valósíthatjuk meg.”
“Egy új logisztikai központ építése számunkra nem csak egy beruházást jelent, hanem a Penny Market új kapcsolatainak kezdetét is az adott régióval. Fontos számunkra, hogy gyorsan és hatékonyan tudjuk kiszolgálni bővülő üzlethálózatunkat, ezáltal pedig növeljük vásárlóink elégedettségét. A beruházással erősítjük Nyugat-magyarországi jelenlétünket és támogatjuk a Penny Market terjeszkedését.” – mondta az ünnepségen Silke Janz, a Penny Market ügyvezető igazgatója.
A munkaerő-toborzás már elkezdődött azért, hogy az új logisztikai központ megnyitására már meglegyen a közel 130 munkatárs. Az új egységtől a meglévő két raktár – Alsónémedi és Karcag – működésének egyszerűsödését várja a vállalat. A központban dolgozó kollégák munkáját új gépek és modern felszerelések segítik majd. Jól kiépített helyi infrastruktúra, a transzferbusz és egy újonnan épített bicikliút biztosítja majd a logisztikai központ és a környék könnyebb megközelíthetőségét. Ezen túl a vállalat 7000 új cserje ültetésével fejleszti a környéket.
A Penny Market számára 2016 a megújulás éve. A vállalat idén fejezte be áruházainak felújítását és megnyitotta 207. egységét is Magyarországon. A megújulást egy szeptemberben indított kreatív kommunikációs kampány is támogatja.
Kapcsolódó cikkeink
60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A SPAR Magyarország folytatja áruházainak korszerűsítését – 1,5 milliárd forintos beruházás Győrben és Erdőkertesen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Lezárult az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlása is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Premierrel tesztel a Tesco – új márkát hozott Magyarországra a brit lánc
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csődbe ment a Play: újabb izlandi fapados bukott el
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >