660 milliárd a fekete élelmiszerek piaca
Ha a kormány csak harmadával visszaszorítaná a 660 milliárd forintra becsült fekete élelmiszerek piacát, számottevően több adót szedhetne be, mint amennyi a kereskedelemre kivetett válságadó összege – állítja az Országos Kereskedelmi Szövetség.
Amennyiben a feketekereskedelmet a jelenlegi piac egyharmadára vissza lehetne szorítani, nem kellene kivetni a szektorra a válságadót. A 660 milliárdos feketepiac egyharmada 220 milliárd forint, ennek nagyjából ötöde az áfa, mely nem folyik be az államkasszába. Ez 44 milliárd forint, amely jóval több, mint az ágazatra kivetett 30 milliárd. És ez az összeg tovább nő, mivel a feketepiac visszaszorításával nemcsak az áfát, hanem más állami bevételt is növelni lehetne – mondta el Feiner Péter, a szövetség elnöke az Európai Kereskedelem Napjának rendezvényén a hvg.hu-nak.
A teljes feketepiac felszámolásával, 25 százalékos áfa befizetésénél, 120 milliárd forinttal gazdagodna a költségvetés – mutatott rá Vámos György, az OKSZ főtitkára. A Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ), mint azt Gablini Gábor helyettes soros elnöke nyomatékosította, elvárja a kormánytól, hogy fogalmazza meg markánsan és közérthetően: a törvényes keretek között működő vállalkozásoké az elsőbbség és a feketegazdaság szereplőit vagy a legalitás irányába kell terelni, vagy meg kell szüntetni tevékenységüket.
Ahhoz, hogy az élelmiszer kereskedők elfogadhatónak tartsák a rájuk kivetett adót, az OKSZ elnöke szerint, a kiskereskedelmi láncok helyett a teljes szektort meg kellene adóztatni és megváltoztatni a válságadó alapját, miszerint az adózóknak a 2,5 százalékos terhet az árbevétel helyett az árrés után kellene fizetniük – közli a szabadfold.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >