6 millió forint fölött jár a „Tegyünk Együtt a Gyerekekért” program

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 07. 21. 00:01

Eddig már 6.053.539 forint gyűlt össze a „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” programban, amely az idén a bakonybéli Oktatási Centrum felépítését támogatja.

Az idén július 5. és augusztus 15. között megrendezett társadalmi célú támogató program immár 9 éve segíti anyagilag a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját és egészséges klinikai táplálkozását.
Az Oktatási Centrum várhatóan 2 éven belül készül majd el, mintegy 150-200 millió forintos ráfordítással. Az új létesítmény egy turnusban 25-30 daganatos beteg kisgyermek és családja számára nyújt majd lelki gondozást és terápiát, mindemellett pedig egységes szakmai irányelvek és protokollok szerinti gyermekonkológus szakember, terapeuta valamint nővérképzést is folytat majd. Az Oktatási Centrum felépítése teljes egészében a civil és a vállalati szféra összefogásával valósul meg, amelyet jól mutat a Danone Kft. idei támogatása is. A vállalat ugyanis, a július 5-én kezdődött "Tegyünk Együtt a Gyermekekért" program keretében összegyűlt támogatást az Oktatási Centrum létrehozására ajánlotta fel.
A 12. éve működő "Tegyünk együtt a Gyermekekért" program keretében, a Danone Kft. immár 9 éve és eddig több mint 227 millió forinttal támogatta, a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját valamint az egészséges klinikai táplálkozásukat segítő kezdeményezéseket.
A támogatásból az onkológiai és rehabilitációs központok a korábbi években életmentő orvosi eszközöket és berendezéseket vásároltak meg, 3 évvel ezelőtt a Danone Kft. kezdeményezésére azonban útnak indítottak egy átfogó Klinikai Táplálkozási Programot, amelyhez mind a 9 magyarországi gyermekonkológiai és rehabilitációs központ csatlakozott – ítrja a tozsdeforum.hu.




Kapcsolódó cikkeink