6-8 Presszó
Egy működő nagykonyha kapacitáskihasználásának új lehetősége, plusz egy minőségi konyha működtetése közben állandósult igényszint – és már meg is van minden ahhoz, hogy egy profi az egyetemi büfé és a belvárosi bisztró közé pozicionált, vélhetően sikeres vendéglátóhelyet nyisson.
A többek között a fővárosi XO Bisztrót is tulajdonló vállalkozói csoport láthatóan felmérte az ELTE diákjainak szokásait és időbeosztását. Röviddel a nyitás után már látszik, hogy joggal építettek a szájreklámra, mert bár az alagsori helyiségről a külvilág még szinte semmit nem tudhat (utcai portál nincs!), mégis érkeznek vendégek az utcáról is. A tulajdonosok megpályázták az egyetem egyik fizikailag és anyagilag mind jobban lepusztuló büféjét, nyertek, és most várják a vendégeket naponta 8–18 óra között. Soraink megjelenésekor már vége a vizsgaidőszaknak, azaz feltehetően beindult a reggeliztetés is, napközben pedig a nagykonyháról idehozott menü mellett friss alapanyagokból pizzákat (36 cm – 850 Ft), hot dogot, goffrit, palacsintát kínálnak, sőt, a Spanyolországból hazatért „séf” gyrosszal is megpróbálkozik – a gép méretéből ítélve meglehetősen bátran. Korrekt bisztróhangulat, viszonylag olcsó sör (csapolt Soproni 350 Ft) – de a törvények, illetve az épületzárás miatt csak 16–18 óra között. n
Budapest VIII., Múzeum krt. 6–8., alagsor
Konyhafőnök: Lajti Áron • Tervező: Regős Péter
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >