55 forint alatt nem lesz tojás húsvétra?
Húsvétra 55 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, a hazai termelők képesek kielégíteni az ilyenkor megnövekvő igényeket is – derül ki az Agroinform elemzéséből. A takarmány-, energia- és munkaerőköltségek megugrása miatt már rövidebb távon, a ketreces technológia esetleges tiltása miatt hosszabb távon is további jelentősebb áremelkedésre lehet számítani – írja a Pénzcentrum.
2021 utolsó negyedévében a tojáságazatban a takarmányok ára közel 40 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mértéket, eközben a termelők a tojást mindössze 16 százalékkal magasabb (28,17 Ft/db) termelői áron tudták értékesíteni a 2020 végi szinthez képest. A szintén jelentősen megugró energia- és munkaerőköltségek tovább rontották az ágazat jövedelmezőségét, így 2022 elejére az ágazatban működő 550 gazdaság jelentős része már önköltségi szint közelében vagy az alatt működött. Jelenleg legalább 40 forintos termelői ár tudná biztosítani a stabilitást az ágazatban.
A hazai fogyasztóknak eladott étkezési tojás 20-25 százaléka importból származik, az elmúlt időszakra jellemző túlkínálat nem tette lehetővé, hogy a tojásforgalmazóknál sikerüljön elérni a gazdaságos működéshez jelenleg minimálisan szükséges 40 forintos termelőiár-szintet.
Az elmúlt hetekben a madárinfluenza miatt mind Franciaországban, mind Olaszországban jelentős tojótyúk-állományt kellett felszámolni, emellett a háború kitörése miatt a korábbi jelentős ukrán tojásimport is akadozik. A csökkenő kínálat miatt a kereskedők immár hajlandóak megfizetni a termelők által igényelt 40 forintos átlagos termelői árat
– mondta el Molnár Györgyi, a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) titkára. Hozzátette: „Ez az árszint már biztosítani tudja a hazai gazdaságok megfelelő működését a következő hetekben is, garantálva a húsvéti időszak megfelelő tojáskínálatát.” A fogyasztók a termelői áremelkedést várhatóan csak részben fogják megérezni.
Kapcsolódó cikkeink
Csak két uniós országban magasabb az infláció, mint Magyarországon
A Privátbankár Európai Inflációs Körképe hasonlította össze a márciusi és…
Tovább olvasom >Az euróövezetben 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak március után áprilisban is
Az euróövezet éves inflációs rátája áprilisban az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >Spanyolországban hathavi mélypontra lassult az infláció áprilisban
Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Felfutóban a hazai ginpiac – A SPAR szerint a vásárlók egyre tudatosabbak, és nyitottak a magyar márkákra
A gin értékesítése az elmúlt években látványosan erősödött a magyar…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >