500 millió eurós részvény-visszavásárlási programról és stratégiai akvizíciókról számolt be a Generali
A Generali Csoport az „Élethosszig tartó partnerség 24 – a növekedés motorja” nevű stratégiai tervének megvalósítása kapcsán jelentette be, hogy jó úton halad az összes kulcsfontosságú pénzügyi cél teljesítése felé.
Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatója elmondta:
„Stratégiai céljainkkal összhangban a cégcsoport továbbra is nyereséges növekedést mutat és értéket teremt minden érdekelt fél számára. A közelmúltban megvalósított akvizíciókkal tovább erősítettük a Generali vezető biztosítótársaságként elfoglalt pozícióját Európában, illetve globálisan is bővítettük vagyonkezelési üzletágunkat. Stabil pénzügyi eredményeink mellett tevékenységeink fókuszában az élethosszig tartó partnerségen és a fenntarthatóságon alapuló működési modellünk követése állt. A stratégiai tervek sikeres megvalósításának, valamint a stabil készpénz- és tőkehelyzetünknek köszönhetően áprilisban 500 millió eurós részvény-visszavásárlási programot terjeszthetünk a közgyűlés elé, megerősítve a részvényesek javadalmazására irányuló törekvéseinket.”
A Generali 2023 júniusában jelentette be a Liberty Seguros felvásárlását. A tranzakció jelentős mértékben erősíti a csoport pozícióját Spanyolországban és Portugáliában, kiegészítve a Generali meglévő ibériai piacát a termékkínálat és a disztribúciós stratégia tekintetében. A felvásárlással a biztosítótársaság a nyereséges ír vagyonbiztosítási piacra is belép. Az előrejelzések szerint a tranzakció növelni fogja a csoport jövedelmezőségét és versenyképességét, 2029-ig pedig évente több mint 250 millió euróval járul majd hozzá a Generali adózás előtti nyereségéhez.
A társaság 2023 júliusában partnerségi megállapodást kötött a Cathay Life-fal a Conning Holdings megvásárlásáról, mely várhatóan felgyorsítja a csoport vagyonkezelési szegmensre vonatkozó terveinek megvalósítását és lehetővé teszi a belépést az Egyesült Államok piacára. A Conning emellett a biztosítási hátterével és specializált befektetési kapacitásaival tökéletesen illeszkedik a Generali profiljába és lehetőséget nyújt az üzletág bővítésére Ázsiában is. A csoport várakozásai szerint öt éven belül 70 és 80 millió euró közötti éves szinergiákat érhet el a tranzakcióból.
Kapcsolódó cikkeink
Új növekedési stratégiát jelentett be a Generali Csoport
A Generali Csoport új hároméves stratégiát indít el „Élethosszig tartó…
Tovább olvasom >Rekordmutatókkal zárta a 2023-as évet a nemzetközi Generali Csoport
A nemzetközi Generali Csoport eredményei: A bruttó díjbevétel 82,5 milliárd…
Tovább olvasom >Elkötelezettek az európai kkv-k a fenntarthatóság mellett, de további ösztönzőkre van szükségük
Az energiaválság, az ellátási láncok zavarai, valamint az infláció és…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >