45 ezer doboz csempészett cigarettát foglaltak le Beregsurányban
Harminchat millió forint értékű csempészett cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregsurányban – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Jánvári-Stefán Regina elmondta, hogy a nyomozók a pénzügyőr járőrök segítségével tetten értek egy kisebb csoportot, amelynek tagjai éppen szállításhoz készülődve 45 ezer doboz adózatlan cigarettát pakoltak.
A hat férfi menekülni próbált. Az egyik elkövető a szomszédos házban talált menedéket, ahonnan a házigazdák egy gépjárműben elbújtatva akarták tovább szöktetni – ismertette a százados. A nyomozók figyelmét éppen a házigazda gyanús viselkedése keltette fel, aki a kérdésekre sietős és összefüggéstelen válaszokat adott – tette hozzá.
A nyomozók a cigarettát lefoglalták, a három ukrán és három magyar férfit gyanúsítottként hallgatták ki jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntett elkövetése miatt, a Kisvárdai Járásbíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat – közölte a sajtóreferens. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felmondani csak az öregek szoktak, a Z generáció csak simán nem megy be többet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >