4265 milliárd forint uniós forrásból fejleszthető a magyar vidék 2027-ig
A magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül 2027-ig 4265 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből az összegből az idén és jövőre 1529 milliárd forint jut – mondta az agrárminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

2027-ig 4265 milliárd forint érkezik az EU-tól a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére
Nagy István hozzátette, azt szeretnék, ha ezeknek a történelmi léptékű támogatásoknak minden magyar agrárvállalkozó a nyertese lenne. Ugyanakkor a pénzügyi lehetőségek csak akkor működőképesek, ha van befektetési, fejlesztési kedv a gazdálkodókban – tette hozzá, és megjegyezte, hogy ennek érdekében a kormány elősegíti az agrárvállalkozások generációváltását, kedvezőbb feltételeket teremt a családi vállalkozóknak és rendezi az osztatlan közös földtulajdont.
Közölte, az öntözésfejlesztést segítő intézkedéseikkel, illetve a hazai termékek vásárlására irányuló ösztönző kampányokkal is arra törekszenek, hogy az agráriumban élők megtalálják vidéken boldogulásukat. 2010 óta a magyar mezőgazdaság jelentős fejlődésen ment keresztül a gazdák és a kormány közös munkájának köszönhetően – emelte ki.
Ezt mutatja be a Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért! című idei, gazdáknak szóló tájékoztató kiadvány, amely a magyar mezőgazdaság helyzetéről igyekszik átfogó képet adni.
A miniszter úgy vélte, a következő évek sikerének sorsa az agráriumban dolgozók kezében van, szükség van a partnerségükre, arra, hogy megmutassák erejüket. Ezért országjárása indulnak a kapcsolatuk erősítése érdekében.
„Hiszek benne, hogy a szaktárca, Magyarország kormánya és az agráriumban dolgozók együttműködése most is előrevisz majd minket, a vidéket és egész Magyarországot egyaránt” – fogalmazott Nagy István.
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott azt mondta, Magyarországon 68 nap múlva országgyűlési választások lesznek, ezért minden társadalmi csoportnak, így a magyar gazdáknak is tudniuk kell, kitől mire számíthatnak a közéletben.
Az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének együttműködésében elkészített Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért! című kiadvány a magyar gazdákkal együtt elért közös eredményeket mutatja be, a kiadványt a következő hónapokban minden magyar gazdának eljuttatják – tette hozzá.
Nyitrai Zsolt szerint erre azért van szükség, mert 2010 előtt a Gyurcsány-Bajnai korszakban a baloldal nem képviselte jól a magyar gazdák érdekeit, eladta volna a magyar földet a külföldieknek, és emlékeztetett, hogy ebben a korszakban állandósultak a gazdatüntetések. Most ugyanez a baloldal akar visszatérni – figyelmeztetett.
Jakab István, a Magosz elnöke arról beszélt, hogy építkezni csak békében lehet, ezt a békét pedig az elmúlt 12 évben megteremtették. Ennek eredményét a magyar gazdák és rajtuk keresztül a magyar emberek élvezték – tette hozzá.
Győrffy Balázs a NAK elnöke megköszönte a kormánynak, hogy a kamarában szövetségest, a gazdákban stratégiai partnert, a magyar vidékben pedig egy nemzetstratégiai ágazatot, egy fejlesztendő területet lát.
A sajtótájékoztató végén kérdésre válaszolva Nagy István, agrárminiszter elmondta, lesz elegendő műtrágya a gazdák számára a tavaszi munkák megindulásához. Ezen felül közölte, rövidesen olyan pályázati konstrukciót jelentenek be, amellyel nagy volumenű műtrágya kiváltást tudnak elérni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eredményes volt az aszály elleni védekezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszeripar értékesítési árai 5,4 százalékkal növekedtek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Indul a kiterjesztett árréscsökkentés – újabb 13 termék kerül a szabályozás alá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hétfőtől újra használható a SZÉP-kártya hideg élelmiszer vásárlására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágulhatnak a sajtok: kikerültek az árréskorlátozás alól a félkemény fajták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


