42 ezer doboz cigarettát semmisített meg a NAV
Csempészektől elkobzott 42 ezer doboz cigarettát, valamint illegális kereskedőktől lefoglalt 200 kilogramm dohányt semmisítettek meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai csütörtökön Nyíregyházán.
Suller György Attila pénzügyőr alezredes, a NAV vám- és jövedéki szóvivője az adózatlan dohányáruk megsemmisítése előtt elmondta: a csempészett cigarettát Ukrajnán keresztül, döntően Fehéroroszországból hozzák Magyarországra.
Az MTI kérdéseire válaszolva közölte, hogy az idén eddig mintegy 40 millió szál, magyar adójegy nélküli cigarettát foglaltak le, a tavalyi 70 millió szállal szemben. Megjegyezte: a csökkenésben szerepet játszik, hogy a fokozott ellenőrzés eredményeként nagyobb arányú lebukás miatt a korábbinál inkább kisebb mennyiségekkel próbálkoznak a csempészek.
Az áthozott cigarettát Magyarországon általában illegális lerakatokban helyezik el, mielőtt a feketepiacon értékesítik. Többnyire nagyvárosok aluljáróiban, piacok és pályaudvarok környékén kínálják az árut. Van, amit a nagyobb haszonszerzés reményében továbbvisznek nyugat-európai országokba – emelte ki a szóvivő.
A NAV a jogerősen elkobzott, adózatlan cigarettát negyedévente semmisíti meg.
Nyíregyházán, a Térségi Hulladékgazdálkodási Kft. telephelyére több mikrobusszal szállították a jövedéki törvény alapján számított, mintegy 40 millió forint értékű cigarettát és dohányt. Egy darálógéppel őrölték le az árut, majd zöldhulladékkal keverték össze és komposztot készítenek belőle a hulladékgazdálkodási társaság dolgozói.
Suller György Attila megemlítette: az országba adózatlanul behozott dohánytermékek illegális kereskedelme a jövedéki és az általános forgalmi adó meg nem fizetésével jelentős kárt okoz a költségvetésnek. Emellett a termékek egészségi kockázatot is jelentenek a feketepiacon vásárlók számára, hiszen ellenőrizetlen körülmények között készülnek és az összetételük sem ismert. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NAV: hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-,…
Tovább olvasom >A héten indul a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal…
Tovább olvasom >NAV: kivontak a forgalomból több tonna zöldséget, amit rovarölő mellett szállítottak
Több tonnányi zöldséget vontak ki a forgalomból, mert rovarölő szert…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országszerte tart az aratás, hazánk kenyere biztosított
A gazdák munkájának és szorgalmának köszönhetően biztosított az ország kenyere,…
Tovább olvasom >Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >