40 millió forintnyi támogatásról szavazhatnak a Tesco vásárlói
Január 20-ától ismét „Ön választ, mi segítünk” a jelszó a Tesco áruházaiban! Már hetedik alkalommal hirdette meg az áruházlánc a helyi közösségeket támogató pályázati programját, amelynek pályázóira mostantól szavazhatnak a Tesco vásárlói. A programban 381 szervezet pályázott a 61 körzetben elnyerhető 400, 200 és 100 ezer forintos támogatásért. Az eddigi hat fordulóban közel 700 környezetszépítő, oktató-felzárkóztató és egészséges életmódra nevelő programot támogatott a Tesco több mint 190 millió forinttal.
A pályázók közül az Effekteam független szakértői 182 projektet juttattak tovább a szavazási szakaszba. A továbbjutó szervezetek mellett most először két pályázót különdíjra is javasoltak. A meghirdetett, 400 ezer forintos kreatív különdíjat szakmai szempontok (kidolgozottság, innovativitás, kreativitás és fenntarthatóság) alapján az Etyek Botpuszta Fejlesztéséért Egyesület Zöld buszmegállók Etyeken című kezdeményezése kapta. A szervezet projektje a város buszmegállóit tervezi a térségre jellemző szőlőtőkék felhasználásával zöld lugasokká alakítani és napelemekkel beépíteni. A pécsi Vasas Egyesület Összefogás a Vasasi Füstölő megmentéséért elnevezésű pályázata azonban meggyőzte a zsűrit arról, hogy szintén 400 ezer forinttal támogassa a projekt megvalósulását. Egy fiatal diák kitartó kezdeményezése egy elhagyatott helyi épület felújítása kapcsán ugyanis igazi egységgé kovácsolta a helyi lakókat és csoportokat, akik immár közösen tesznek a füstölő újrahasznosításáért. „Eredetileg egy különdíjat terveztünk átadni, azonban kiemelkedőnek és példaértékűnek tartjuk a pécsiek önszerveződő, közösségépítő erejét, amit mindenképpen honorálni szerettünk volna” – mondta Dr. Molnár Klára, az Effekteam igazgatója.
A szavazási szakaszba jutott pályázatokra 2020. január 20. és február 16. között szavazhatnak a vásárlók úgy, hogy a vásárlásoknál kapott zsetont az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtőkbe dobják a számukra legszimpatikusabb kezdeményezés mellé. A Tesco valamennyi, a szavazási szakaszra bejutott szervezetet támogatja összesen több mint 40 millió forinttal: körzetenként a legtöbb szavazatot gyűjtő szervezet 400, a második 200, a harmadik pedig 100 000 forint támogatást kap programja megvalósításához.
Ebben a fordulóban sincs egyszerű dolga a vásárlóknak. A jelentkezők ismét izgalmas és érdekes projektekkel jelentkeztek a kiírásra, szavazni lehet például számos, a hátrányos helyzetű gyermekeket segítő programra, természetvédő és hagyományőrző események megvalósulására, továbbá egyre népszerűbbek a fenntarthatóság elérésével foglalkozó kezdeményezések, például élelmiszermentő, tudatos életmódra oktató pályázatok is.
Az érdeklődők az adott körzetben továbbjutó helyi szervezetekről és kezdeményezéseikről a zsetongyűjtő pontokon, valamint a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvashatnak. Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából megvalósult projekteket ezen a térképen lehet még megtekinteni.
Kapcsolódó cikkeink
A kollégák elkötelezett munkájának köszönhetően a Tesco 73 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékát
A Tesco a napokban publikálta kilencedik élelmiszerhulladék-jelentését, amelyben a hulladék…
Tovább olvasom >Meghosszabbítják a 15 millió forintos összdíjazású KKV-nak meghirdetett pályázat határidejét
A Generali Csoport immár ötödik alkalommal hirdette meg a kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >Képzési program májustól
A MCI sikeresen pályázott a GINOP_PLUSZ-3.2.3 felhívásra, így a következő három évben…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >