3e AG: forgalomnövekedés hatékony értékesítési koncepcióval
Az ausztriai 3e AG barkácsáruház magyarországi forgalma 2014-ben is tovább bővült. A vállalat már 2013-ban is tíz százalék körüli bevétel növekedéssel hívta fel magára a figyelmet, és ez a pozitív trend 2014-ben sem szakadt meg. Az elmúlt évben a 3e szakkereskedői tizenhét százalékkal nagyobb árbevételt értek el. Ezzel az eredménnyel jelentősen túlszárnyalták a tervezett tizenöt százalékos növekedést.
„Ilyen mértékű bővülés az egyébként kedvezőtlen piaci környezetben figyelemre méltó” – mondta el Günther Pacher, a vállalat vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. „A már bevált LET’S DO IT üzletkoncepcióhoz következetesen tartottuk magunkat, hogy a szabaddá váló piaci potenciált ki tudjuk használni. Ezzel az üzletpolitikával szembe tudtunk menni a piacon uralkodó trenddel. Sok nemzetközi és hazai vállalkozás továbbra is bezárja üzleteit, vagy teljesen kivonul a piacról. A 3e tagvállalatai azonban a koncepció szigorú megvalósításával hasznot húzhatnak ebből a helyzetből, és további piaci részesedést nyerhetnek.”
2014-ben további négy önálló szakkereskedő, köztük az orosházi Vasex is csatlakozott a 3e csoporthoz, így Magyarországon jelenleg összesen huszonnyolc tagvállalat működik. Ezzel az eredménnyel a 3e AG számára továbbra is Magyarország marad a legfontosabb nemzetközi piac.
Magyarország mellett a 3e AG számára Montenegróban, Bosznia Hercegovinában, Horvátországban, Csehországban és Szlovákiában is remekül alakult az elmúlt év. Annak ellenére sikerült ezekben az országokban jelentős a forgalomnövekedést elérni, hogy mindenhol kiélezett gazdasági helyzettel kellett szembenézni.
A 3e csoport a nemzetközi piacokon 2014-ben összesen 132 millió eurós forgalmat ért el. Ez a megelőző évhez képest 9,1 százalékos növekedést jelent. A csoport teljes forgalma (Ausztria és a nemzetközi piacok együtt) 530 millió euró volt, ami az előző évhez képest 1,3 százalékos bővülést jelent. Az ausztriai konjunktúra lanyhulása viszont gátolta a bevételek ennél nagyobb mérvű emelkedését.
A 3e vezetősége a nemzetközi piacokon ebben az évben is tíz százalék körüli konszolidált növekedéssel számol. A teljes 3e-csoportot illetően négy százalékos bővülés várható.
Ezeket az optimista terveket azonban a jelentősen változó keretfeltételek befolyásolhatják. A nemzetközi válsággócokban kialakuló kedvezőtlen tendenciák továbbgyűrűzése erősen hathat az egyes országok gazdasági fejlődésére. Pacher szerint „ezektől a hatásoktól nem tudjuk magunkat függetleníteni, ezek a mi előrejelzéseinket is módosíthatják.”
Kapcsolódó cikkeink
Randstad: az FMCG és a HORECA szektor a legbizakodóbb árbevétel emelkedés terén
A megkérdezett magyarországi vállalatok 50 százaléka nettó árbevételének emelkedésére számít…
Tovább olvasom >A legnagyobb értékben a gabonafélék árbevétele nőtt
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek 24 árucsoportja közül 14 exportértéke…
Tovább olvasom >További cikkeink
Trendforduló a fiatalok körében: másképp gondol az alkoholmentes italokra a Z generáció
Beérni látszanak a felelős alkoholfogyasztás érdekében tett erőfeszítések: a HEINEKEN…
Tovább olvasom >Az IKEA új Mobil Átvételi Pontjai közelebb hozzák az otthon kényelmét
Újabb lépést tett az IKEA annak érdekében, hogy a vásárlók…
Tovább olvasom >A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >