300 millió forint támogatás jut a zártkertek megújítására
Idén már harmadik alkalommal hirdette meg a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a zártkerti revitalizációs programot, 34 település mintaprogramja valósulhat meg 300 millió forintos támogatással – mondta a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a 2017. évi zártkerti revitalizációs program pályázatának eredményéről tartott sajtótájékoztatót követően telefonon az MTI-nek.
V. Németh Zsolt kiemelte: a program sikeres, az előző két évhez hasonlóan az idei évben is nagy érdeklődés volt az önkormányzatok részéről a zártkerti szőlők és gyümölcsösök megújítása iránt, a 38 pályázóból 34-et részesítettek egyenként 6-10 millió forintos támogatásban.
A program első két évében 50 településen 477 millió forint értékben valósultak meg fejlesztések, ennek során az önkormányzatok az osztatlan közös tulajdonban lévő gondozatlan földrészleteket felvásárolták, összevonták. A tájfajtákat megőrizve ötvenezer facsemetét, szőlőtövet ültettek el és 80 hektár terület újult meg – mondta.
Az idén a legtöbb pályázat Zala és Vas megyékből érkezett. A nyertes önkormányzatok a szerződéskötést követően, támogatási előleg igénybevételével már az idén elkezdhetik értékteremtő, tájfenntartó és génmegőrző munkájukat, így olyan fajták maradnak meg, mint a tüskés körte, cigányalma, csörgőalma vagy az aszalókörte.
Kitért arra, hogy az ország 69 településéről összegzik majd a mintaprogram tapasztalatait, és ennek alapján új, önálló programot dolgoznak ki, amelynek elindítására 2 milliárd forint hazai forrású keretösszeg áll majd rendelkezésre, és várhatóan 2017 év végéig meghirdetik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tízmilliárdos kerettel indul újra a Magyar Falu Program – július 2-tól pályázhatnak az ötezer fő alatti települések
Tízmilliárd forintos keretösszeggel indul újra a Magyar Falu Program legújabb…
Tovább olvasom >Újabb pályázatok jelentek meg a fenntarthatóság terén
Az európai és a hazai mezőgazdasági gyakorlatokat egyre szorosabban határozzák…
Tovább olvasom >Vidéki vendéglátóhelyek támogatása
Szeptember elején véget ért a Magyarország Kormánya által a vidéki…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >A kormány támogatja a magyar borászat megújulását és hagyományainak megőrzését
Régóta a mezőgazdaság zászlóshajójaként tekintünk a mindig megújulni képes borágazatra,…
Tovább olvasom >