300 ezer forint alatt maradt a havi nettó átlagkereset 2022-ben
A NAV adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset (munkaviszonyból származó jövedelem), ami nettó havi 285 ezer forintot jelentett (kedvezményekkel együtt).

Csekély az átlagbér
Ez alacsonyabb a KSH által számított 332,5 ezer forinthoz képest, mely a teljes állásban foglalkoztatottak adata. Településtípusok szerint a legmagasabb átlagos havi nettó kereset Budapesten volt (370 ezer forint), ezt követik a megyei jogú városok (304 ezer forint), majd a városok (273 ezer forint) következtek, a legalacsonyabb érték pedig a községekben volt (243 ezer forint). Ez azt jelenti, hogy a budapesti munkavállók átlagosan 22%-kal keresnek többet, mint egy megyei jogú városi munkavállaló, 36%-kal többet, mint egy városi munkavállaló és 52%-kal többet, mint egy községi munkavállaló.
Átlagos havi nettó kereset település típusonként 2022-ben (ezer forint)

Forrás: GKI számítás NAV adatok alapján
A legmagasabb érték Gosztolán volt, ahol átlagosan 689 ezer forintot vitt haza egy munkavállaló, amihez egyedül Tornakápolna állt közel 667 ezer forintos értékkel. Az átlag csak ezen a két településen haladta meg a 600 ezer forintot, de ki kell emelni, mind a két település alacsony lélekszámú. A legjobb havi nettó kereset a fővárosban a II. kerületben volt (568 ezer forint), a városok közül Diósdon (436 ezer forint), a megyei jogú városok közül pedig Székesfehérváron (346 ezer forint).
Átlagos havi nettó kereset településenként 2022-ben (ezer forint)

Forrás: GKI számítás NAV adatok alapján
Vármegyék tekintetében a legmagasabb érték Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyében volt, ahol havi 315, illetve 304 ezer forintot kerestek. Szintén magas eredmények születettek még Fejér (301 ezer forint), Komárom-Esztergom (299 ezer forint), és Vas vármegyében (284 ezer forint). A legalacsonyabb kereseteket Szabolcs-Szatmár-Bereg (222 ezer forint), Békés (234 ezer forint), Nógrád (239 ezer forint) illetve Somogy vármegyében (239 ezer forint) érték el. Magyarország 19 vármegyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a kereset.
Átlagos havi nettó kereset vármegyénkként 2022-ben (ezer forint)

Forrás: GKI számítás NAV adatok alapján
Kapcsolódó cikkeink
GKI: A szolgáltató szektorban gyorsan terjed az AI, a többi szektorban csak döcög a bevezetés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon még csökkenő, de az EU-ban már növekvő az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Leginkább információkeresésre használják a munkavállalók az AI-t
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az OKSZ kommentárja a friss inflációs adatról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megtört a növekvő trend: idén ugyanannyit terveznek költeni a magyarok karácsonykor, mint tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


