30 millió euróból fejleszti finnországi sajtüzemét a Valio
A finn Valio tejipari vállalat mintegy 30 millió eurós beruházással bővíti a kelet-finnországi Joensuuban található üzemét, ahol egy új, automatizált sajtérlelő raktár épül 2027 végéig.
Az új létesítmény a meglévő üzem mellett kap helyet, mert a vállalat 2025 és 2027 között fokozatosan kívánja a gyártást a Vantaa-i telephelyéről Joensuuba áthelyezni – írja a Just Food a vállalat közleményét idézve.
A fejlesztés révén a szeletelt, reszelt és feldolgozott sajtok gyártása is Joensuuba kerül, minek eredményeképpen a teljes sajtgyártási folyamat egyetlen helyszínen összpontosul majd. A projekt keretében a meglévő érlelő raktárat is korszerűsítik, hogy fogadni tudja a Vantaából átköltöztetett gyártósorokat. A döntésről a Valio tavaly októberben tett bejelentést, amikor azt is közölte, hogy Helsinki Pitäjänmäki városrészében lévő raktárát Riihimäkibe vagy Tuusulába költözteti.
Petri Liukka üzemvezető szerint a bővítés körülbelül 100 új munkahelyet teremt az elkövetkező években, ebből 15 dolgozót már fel is vettek.
A joensuui üzem jelenleg a Valio sajttermelésének harmadát adja, évente mintegy 25 millió kilogramm sajtot és tejport állít elő 800 tejtermelő gazdaság által beszállított tejből. A termékpalettában többek között a Valio Polar, Salaneuvos, Viola, valamint a jövőben a Koskenlaskija, Aamupala, Olympia és Kippari sajtok is megtalálhatók lesznek. A termékek 20%-át külföldön értékesítik.
Kapcsolódó cikkeink
Újrahasználható elviteles dobozokat tesztel a finn Kesko
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újra nőnek a növényifehérje-eladások a finn K-Food üzletekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Korszerűsíti a kényelmi ételek gyártását az Atria Finnországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Karácsonyi sokk a kereskedelemben: most először fizethetünk kevesebb helyen bankkártyával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én délig
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
