25 milliárdos támogatást kaptak tavaly a tejtermelők
A termelők a tejágazatot érintő különböző támogatási intézkedésekkel kilogrammonként több mint tizenöt forintos támogatást kaptak 2010-re, ez csaknem kétszerese a 2009-es összegnek – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A tejtermelők a tavalyi év után mintegy 25,4 milliárd forint támogatásban részesültek három jogcím alapján.
A tejtermelés 6 forintos bázisjogosultságonkénti támogatása mellett – amely 2,3 forinttal kevesebb az egy évvel korábbinál – a gazdálkodók hozzájutottak a termeléshez kötött úgynevezett különleges tejtámogatáshoz, amely plusz 9,55 forintot jelent kilogrammonként – olvasható a közleményben. Ez utóbbi támogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) már teljes egészében ki is fizette.
„A két támogatási forma együttesen csaknem duplája a 2009-es értéknek” – idézi a közlemény Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárt.
Hazai forrásból, bázisalapon a múlt év után fizetendő kiegészítő közvetlen támogatást (top up) az idei költségvetésből fizeti a VM. Erre összesen 11,9 milliárd forintot különítettek el, a különleges tejtámogatásként már kifizetett összeg pedig mintegy 12,6 milliárd forint volt. Ezenkívül az ágazati válság miatt meghirdetett egyedi piactámogatási intézkedéssel kilogrammonként 0,5 forint támogatást kaptak a gazdálkodók 2010. június 30-ig. A teljesített kifizetések összege elérte a 964,8 millió forintot.
Emellett a gazdálkodók éven túli forgóeszköz-hiteleihez a hitelösszeg tíz százalékáig átmeneti támogatást nyújt az állam. A tárca emlékeztet arra is, hogy 400-ról 800 millió forintra nőtt az iskolatej program támogatása, jelentősen lerövidítve a korábban hosszú eljárási határidőket, és kibővítve a program résztvevőinek körét.
A bázisalapon nyújtott támogatás csökkentésével lehetőség nyílt arra is, hogy növelje és visszamenőleg is kifizethesse a tárca az állatbetegségek megelőzésére és az állati hulla elszállítására fordítható nemzeti támogatást. A tárca reméli azt is, hogy középtávon az Európai Unió Bizottsága által létrehozott magas szintű tej munkacsoport – a termelői alkupozíciókra és szerveződésekre vonatkozó – javaslatai legkésőbb a magyar EU elnökség ideje alatt megvalósulnak – közli az Origo.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Visa új programot indít a magyar vállalkozások digitalizációjának támogatására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
