230 millió forintos beruházás a kispesti közétkeztetésben
1 200 gyermek kap egészségesebb ebédet – ígérték az illetékesek a Vass Lajos Általános Iskola felújított főzőkonyhájának átadásakor. A következő másfél évben három további létesítményt modernizálnak, összesen közel 230 millió forint értékben. A beruházásnak köszönhetően a konyhák teljes mértékben megfelelnek a jogszabályi és engedélyeztetési előírásoknak, valamint a HACCP- és négy különböző ISO-szabványnak, és nem utolsó sorban egészségesebb ételek készülnek több ezer gyermek számára.
A Csokonai utcai felújítás mindössze fél évet vett igénybe, ennek során megújult többek között a 30 éves épületrész elektromos hálózata, fűtése, szellőzése, nyílászárói, burkolatai és festése is. Az építési munkák mellett közel 12 millió forintot tett ki a konyhatechnikai berendezések beszerzése, a ráfordítás így meghaladta az 52,5 millió forintot. A beruházással kapcsolatban Gajda Péter, Kispest polgármestere elmondta: a költségeket teljes egészében a közétkeztetési vállalkozás előfinanszírozta, a megállapodás értelmében a felújított konyhák és étkezők, az új gépek és berendezések az önkormányzat tulajdonába kerülnek.
A most befejezett beruházást további három kispesti létesítmény modernizációja követi: még idén ősszel elkészül a Puskás Ferenc Általános Iskola konyhája, jövőre adják át az Eötvös József Általános Iskola helyiségeit, a Bolyai János Általános Iskolában pedig 2015-ben fejeződnek be a munkálatok. A négy beruházás összértéke eléri a 230 millió forintot, amely mintegy 5000 óvodás, iskolás gyermek mindennapi étkezésére lesz kedvező hatással, és új munkahelyeket teremt a kerületben.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >