Az etyeki és a soproni borvidéket járja be a 22. Magyar Borok Útja Rallye
Pénteken rajtol a 22. Magyar Borok Útja Rallye, ami az etyeki és a soproni borvidéket járja be.
Megay Róbert Péter főszervező az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) elnöke, korábbi amatőr és profi világbajnok bokszoló rajtoltatja el a mezőnyt jövő pénteken reggel 8 órakor a Csepel Plaza előtti parkolóból.
A 800-900 kilométeres útvonal egy tucat pincészetet érint. Az autós-boros élménytúra résztvevői pénteken az etyeki, másnap a soproni pincészeteket látogatják meg. A szombat esti eredményhirdetésre Bükön kerül sor, míg vasárnap fakultatív borkóstolás zárja a programot.
„A fővárostól legmesszebb fekvő borvidékek egyike a soproni, emiatt egy kicsit méltatlanul elhanyagolt, pedig a kiváló borokon kívül komoly természeti és gasztronómiai értékekkel is rendelkezik” – indokolta az idei útvonalat Megay, aki hozzátette: a rali több mint fél évtizede érintette legutóbb a hűség városát.
A szervezők a résztvevő autók számát százban maximálták, amelyekkel összesen 220-250 versenyző járja végig a két dunántúli borvidéket. A versenyzők számára ezúttal sem a gyorsaság lesz a legfontosabb, hiszen ügyelniük kell a biztonságos közlekedésre, a KRESZ-szabályok betartására, s a hagyományokhoz hűen ezúttal is számos elméleti és ügyességi feladatot is meg kell majd oldaniuk.
A rali fővédnöke idén Fazekas Sándor földművelésügyi- és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
Megay Róbert Péter beszámolt arról is, hogy egy stratégiai megállapodás értelmében a Magyar Borok Útja Rallye két éven keresztül teljes költségtérítéssel két személygépkocsit biztosít a MÖSZ számára. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kihívásokat jelent a magyar borászat számára az EPR és a DRS
A magyar borászok számára jelentős kihívást jelent az újonnan bevezetett…
Tovább olvasom >Új korszakba lép a Csányi Pincészet
A Villányi borvidék legnagyobb, évszázadokra visszanyúló hagyományokkal rendelkező pincészete, a…
Tovább olvasom >Nagy István: a magyar borászok ott vannak a nemzetközi szakmai élvonalban
A magyar borászok ott vannak a nemzetközi szakmai élvonalban, Európában…
Tovább olvasom >További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >