2,2 milliárdból fejleszti az Unilever a veszprémi jégkrémgyárat
Kétmilliárd forintot meghaladó fejlesztést hajtanak végre 2012 nyaráig az Unilever Magyarország Kft. veszprémi jégkrémgyárában; építenek egy nagy kapacitású hűtőházat, árukiadót, raktárt, öltözőket, éttermet és kompresszorházat – mondta Szatóri László, a veszprémi gyár igazgatója a projektbemutató sajtótájékoztatón pénteken Veszprémben.
Közlése szerint a 2,2 milliárd forintos fejlesztési összegből 558 milliót tesz ki az Új Széchenyi Terv Közép-dunántúli Operatív Programja keretéből elnyert pályázati támogatás. A projekt megvalósítása révén négy blokkból álló és mintegy 12 ezer palettát (raklapot) befogadó kapacitású, 7.500 négyzetméter alapterületű új hűtőház létesül. Bővítik az átcsomagoló üzemet, de a gyári úthálózatot és a parkoló területet is.
A gyártókapacitás évente 75 millió liter jégkrém, ezt azonban 2015-re 90 milliónyira kívánják fejleszteni – mondta az igazgató. Emlékeztetett arra is, hogy 2010-ben adták át a 3.500 négyzetméter alapterületű új gyártócsarnokot és az úgynevezett mixérlelőt.
Szatóri László elmondta: a 2010-es fejlesztés révén az addig 560 dolgozót foglalkoztató gyárban 2011-ben százzal tudták növelni a létszámot, az új hűtőház 2012-es „belépésével” pedig 65 új dolgozónak tudnak majd munkát adni.
Az Unilever veszprémi gyárában készül az Algida márkájú jégkrémek 75 százaléka, s a termékek 92 százalékát Nyugat-Európába exportálják – mondta el az MTI-nek korábban Burján Csaba, az Unilever Algida-üzletág kelet-európai igazgatója. Az Unilever Magyarország Kft. – amelyhez három üzem tartozik: a nyírbátori tisztítószer- és a röszkei élelmiszerüzem, valamint a veszprémi jégkrémgyár -, 2010-ben 70 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el, s az idei évre is hasonló összeget terveztek – írja az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A DHL Csoport tavalyi nyeresége 9 százalékkal csökkent, idén 8 ezer munkahelyet megszüntet Németországban
A német postai és logisztikai vállalat, a DHL Csoport tavalyi…
Tovább olvasom >Női vállalkozók a főszerepben – kiemelt helyet ad a foodora a női étterem-tulajdonosoknak
Egyedi kampánnyal hívja fel a figyelmet a női vállalkozók fontosságára…
Tovább olvasom >NKFH: mikrobiológiai nem megfelelőség miatt az Auchan 220 grammos marhahúsos bolognai bébiételt hívott vissza
Mikrobiológiai nem megfelelősége miatt az Auchan Magyarország Kft. visszahívta a…
Tovább olvasom >