2024-es Kitekintés: A jövő év a Fidelity alapforgatőkönyve szerint a ciklikus recesszióról szól
A jegybankok illetékeseit és a pénzügyi piacokat 2023-ban ért meglepetések nagy része abból eredt, hogy még nem értjük az elmúlt tizenöt év − többek között a világjárvány − által a háztartásokra és a vállalatokra gyakorolt mélyebb gazdasági hatásokat. A Fidelity szakértői szerint az elkövetkező hónapokban tisztábban fogunk látni, legalábbis az inflációval, a kamatlábak optimális szintjével és az amerikai munkaerőpiac rendíthetetlen ellenálló képességével kapcsolatban. A befektetők azonban joggal tartanak attól, hogy a ciklus következő szakasza még nagyobb volatilitást hoz majd.
A gazdaság továbbra is szolgál meglepetésekkel, de egy dologban biztosak lehetünk: ha az amerikai és más fejlett országok kamatlábai még mindig nem érték el a csúcspontjukat, akkor hamarosan el fogják, a növekedés pedig ilyen körülmények között meg fog torpanni. A Fidelity négy lehetséges forgatókönyvet lát a 2024-es évre és az üzleti ciklus következő szakaszára vonatkozóan, ezek közül a ciklikus recessziót tartja a legvalószínűbbnek.
A piacok azonban, mivel a visszaesésre számító befektetők egyszer már megégették magukat, most a Goldilocks-szcenáriónak is nevezett ideális körülmények között bekövetkező, lágy landolásra számítanak, melynek során a kamatemeléseknek és az elmúlt két év szigorításainak pont annyi hatása lesz, hogy a gazdaság és a munkaerőpiac fokozatosan visszanyerje az egyensúlyát. A Fidelity azonban más vélemény van.
A 2024-es Fidelity alapforgatóköny a ciklikus recesszióról szól
A fiskálisan megtámogatott fogyasztók és vállalatok által lendületben tartott kitartás volt 2023 legnagyobb meglepetése, de hacsak nem történik valami rendkívüli, akkor az alapkezelő arra számít, hogy jövőre már tényleg bekövetkezik a gazdaság lassulása. Már ma is vannak erre utaló jelek: a háztartások és a vállalati szektor által a világjárvány idején felhalmozott megtakarítási tartalékok szinte kimerültek, várhatóan a fiskális támogatás is csökkenni fog, és valószínűleg megélénkül a refinanszírozási igény, annak ellenére, hogy a hitelezési feltételek általánosan szigorodni fognak.
Mindez alátámasztja a 2024-es ciklikus recesszióról szóló Fidelity alapforgatókönyvet; az infláció már elkezdett csökkenni, de a kamatlábak még tartósan magasabban maradnak, amíg nem utalnak egyértelműbb jelek arra, hogy az infláció visszatér a célértékhez. A központi bankok akkor váltanak irányt és kezdik csökkenteni a kamatlábakat, amikor nyilvánvalóvá válnak a növekedésre gyakorolt káros hatások.
„Alapvetően továbbra is úgy gondoljuk, hogy a szakpolitikai szigorítást egyszerűen csak némi késéssel követik a reálgazdaságra gyakorolt hatások. A transzmissziós csatorna lassú, de nem dugult be, és az, hogy az infláció még mindig ilyen ragadós, a rosszul időzített várakozásokra utal, melyeket most egyensúlyba kell hozni a realitással. Egy mérsékelt recesszió, amelynek hátterében szigorú monetáris politika állna, ezt el is érhetné, miközben a fejlett világban lassan megszűnnének a megkésett fiskális támogatás hatásai. A munkaerőpiacok normalizálódnak és helyreállítják az árstabilitást, majd 2024 végén megindulnánk a talpra állás felé”
– tette hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet-európai igazgatója.
Európában, ahol az átviteli csatorna hatékonyabb, már látszanak a recesszió jelei. Ennek hatására az Európai Központi Bank elkezdett a növekedésre összpontosítani − ez a tendencia a Fidelity szerint jövőre az Egyesült Államokban is megindul majd.
Kapcsolódó cikkeink
Fidelity: Mit várhatunk Trump első napjai után?
Trump elnök első hivatali napja összhangban állt kampányígéreteivel, és több,…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >Fidelity Outlook 2025: Új utakon a részvények
Így 2025 felé közeledve kijelenthetjük, hogy a makro- és monetáris…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >