2024-ben kiemelkedő mértékben, 13 százalékkal nőtt az átlagkereset
A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni – hangsúlyozta a legfrissebb kereseti adatokhoz fűzött kommentárjában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, felidézve, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2023-hoz viszonyítva 2024-ben a bruttó átlagkereset 13,2 százalékkal, mintegy 647 ezer forintra nőtt.

Nőttek a bérek
Közleményében az államtitkár megállapította, hogy tizenhat hónapja tart a reálbérek dinamikus növekedése, amelynek hatására a családok bizalma fokozatosan erősödik, bővül a fogyasztás, a családok egyre bátrabban és egyre többet költenek akár utazásra, kikapcsolódásra is.
A KSH adatai szerint 2024 decemberében tovább folytatódott a bérek dinamikus növekedése. A bruttó átlagkereset a megelőző év azonos időszakához képest 11 százalékkal, azaz több mint 72 ezer forinttal, közel 728 ezer forintra emelkedett, míg a reálbérnövekedés decemberi mértéke éves alapon 6,1 százalékot tett ki
– emlékeztetett.
A kormány töretlenül azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni. A megelőző évhez viszonyítva 2024-ben összességében a bruttó átlagkereset 13,2 százalékkal, mintegy 647 ezer forintra nőtt, miközben 16 hónapja folyamatosan nőnek a reálbérek – közölte az államtitkár.
A kormány célja, hogy a reálbérek tovább emelkedjenek, és amit az infláció elvitt, azt visszaadja a családoknak, ezzel is segítve a magyar háztartásokat. A kormány nagy hangsúlyt fektet a kispénzűek és a középosztály megerősítésére, a 2024-ben megfigyelhető kimagasló reálbéremelkedés is ezen csoportoknál volt a legnagyobb – hangsúlyozta az államtitkár.
Czomba Sándor kiemelte: a dinamikus reálbéremelkedés hatására láthatóan kezd visszaállni a lakosság bizalma. Ezt tükrözi a kiskereskedelmi forgalom bővülése, a lakossági hitelezés élénkülése, a lakás- és autópiac felfutása, valamint az, hogy a hazai turizmus 2024-ben újabb rekord évet zárt. Mindezek mellett a foglalkoztatottság magas, 2010-hez képest 1 millióval dolgoznak többen, a regisztrált álláskeresők száma pedig történelmi mélyponton van
– sorolta.
Az előző évhez hasonlóan 2025-ben is dinamikus reálbérnövekedés várható, ennek képez alapot a 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akcióterv, amelynek első pontját a kormány teljesítette, és létrejött a hároméves bérmegállapodás. Ennek értelmében a minimálbér 2027-re 40 százalékkal nő, a kötelező legkisebb bérek emelése pedig közel 1 millió embert érint közvetlenül.
A kormány célja, hogy a következő években a minimálbér 1000 euróra, míg az átlagkereset 1 millió forintra emelkedjen
– erősítette meg az NGM államtitkára.
Kapcsolódó cikkeink
Új munkavállalói értékrend formálódik – avagy mit jelent ma a „jó munkahely”?
A Randstad globális kutatása, a Workmonitor 2025 átfogó képet ad…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >16 százalékkal nőtt a külföldi vendégek száma 2025 első negyedévében
2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az árrésstop kiterjesztésével kapcsolatban szólalt meg Orbán Viktor
A jövő heti kormányülésen dönthetnek az árrésstop kiterjesztéséről a háztartási…
Tovább olvasom >Júniustól tilos energiaitalt eladni 18 éven aluliaknak – így ellenőrzik majd a házhoz szállítást
Egyhangú döntéssel fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amely…
Tovább olvasom >Komoly tárgyalások zajlanak a vámháború lezárásáról
Csak őszinte szándékkal lehet tárgyalni – így reagált a kínai…
Tovább olvasom >