2024-ben ismét csökkent a belga sörexport
Újabb visszaesést könyvelhetett el a belga söripar 2024-ben: az exportált volumen 3,4%-kal 14,5 millió hektoliterre csökkent – derül ki a Belgian Brewers éves jelentéséből.
Az EU-n belül az export 2,6%-kal 12,4 millió hektoliterre, míg az unión kívüli kivitel 8%-kal, mintegy 2 millió hektoliterre esett vissza – számolt be az ESM.
Bár az adatok javulásként értékelhetők az export 2023-as 7,5%-os visszaeséséhez képest, trendforduló egyelőre még nem látható. A szövetség hangsúlyozta: a belga sör továbbra is keresett külföldön, a gyártott mennyiség 70%-a exportra kerül.
A belföldi fogyasztás is csökkent: 2,1%-kal 6,39 millió hektoliterre. A vendéglátóhelyeken 2,9%-os, a kiskereskedelemben 1,5%-os visszaesést mértek. Ez ugyan jobb a 2023-as 6%-os belföldi zuhanásnál, de a szektor hosszú távon strukturális csökkenéssel küzd: tíz év alatt közel 20%-kal mérséklődött a hazai fogyasztás.
A Belgian Brewers szerint az, hogy a vásárlóerő tartósan nyomás alá került, a költségek folyamatosan emelkednek és továbbra is bizonytalan a geopolitikai helyzet, egyértelműen tükröződnek az éves eredményekben. 2024-ben hat belga sörfőzde zárt be, így az év végére 411 működő főzde maradt.
Ugyanakkor az ágazat még így is jelentős gazdasági szereplő: évi 4 milliárd euróval, azaz a belga GDP mintegy 1%-ával járul hozzá a gazdasághoz. A szövetség a jelentés kapcsán a döntéshozóknál az üzleti környezet stabilitásának és kiszámíthatóságának megszilárdítását sürgette annak érdekében, hogy folytatódhasson az innovációba, fenntarthatóságba és minőségbe történő befektetés.
Kapcsolódó cikkeink
Csak a hűséges vásárlóknak jár kedvezmény a Delhaizenél
A belga Delhaize jövő hónaptól módosítja promóciós szabályzatát: 2025. szeptember…
Tovább olvasom >Belgium engedélyezi a boltok heti hét napos nyitvatartását
Eltörli a belga kormány a kiskereskedelmi üzletek heti egy zárvatartási…
Tovább olvasom >Új logisztikai központot nyitott Belgiumban a Colruyt
Megnyitotta második elosztóközpontját a Colruyt Group a belgiumi Ollignies településen,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >MTÜ: csaknem 800 ezren vettek részt a Szent István napi ünnepségeken Budapesten
A mobilcella adatok alapján több mint 798 ezer mobiltelefonnal érkező…
Tovább olvasom >