2024 a fejlesztések éve a szakképzésben
2024 a fejlesztések éve a szakképzésben – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex fejlesztési projektjének hétfői nyitórendezvényén.
Hankó Balázs kiemelte, hogy minden magyar fiatalnak megéri február 21-éig a megújult, „Európa-bajnok szakképzésbe” jelentkezni, amelynek a klasszikus szakmák mellett a modern szakmákban is kiváló versenyeredményei vannak. Úgy vélte, e két pillérre támaszkodva – a felsőoktatással és felnőttképzéssel megtámogatva – kell a magyar gazdaságot tovább erősíteni, a kitűzött foglalkoztatási célt elérni.
Az államtitkár leszögezte, hogy Székesfehérvárnak kiemelt szerepe van a megújuló szakképzésben, amit jól bizonyít, hogy hat helyszínen 6,4 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg a jövőben. Hozzátette: az infrastrukturális és digitalizációs beruházások révén olyan szakmákat tanulhatnak a fiatalok, amely jövőt, versenyképes jövedelmet és azonnali elhelyezkedést garantál számukra.
Hankó Balázs kiemelte, hogy országosan 96 milliárd forint áll rendelkezésre a szakképzés modernizációjára. Ebből 53 milliárd forint jut 110 ezer négyzetméternyi épület építésére vagy felújítására, a többit eszközbeszerzésre fordítják.
Vargha Tamás a város fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy régóta várt fejlesztések kezdődnek meg a fehérvári szakképzésben, ezzel a helyi gazdaság tovább erősödhet a jövőben.
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester arról beszélt, hogy a város általános- és középiskolái mellett a szakképző helyek is végre megújulnak, miközben a fejlesztések az egész agglomerációt érintik, mivel a tanulók egy része onnan jár a megyeszékhely iskoláiba.
Tanárki Gábor főispán örömét fejezte ki, hogy Székesfehérvár mellett Mór és Bicske sem marad ki az okos technológiák térhódításából.
Kulcsár Szilvia a Székesfehérvári Szakképzési Centrum kancellárja elmondta, hogy a fejlesztések a munkaerőpiaci igények és adottságok figyelembevételével valósulnak meg.
Wetzl Viktor projektmenedzser közölte, hogy Székesfehérváron a Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában 2,645 milliárd forintból 1500 négyzetméteres új épületszárny létesül, amelyben tankonyha, tanétterem, tancukrászda, tanszálloda, tanrecepció, kereskedelmi szaktanterem és kereskedelmi informatikai szaktanterem kap helyet. A Bugát Pál Technikum épületének földszintje 361 millió forintból újul meg energetikailag, ebből tanóvodát és tanbölcsődét, illetve egészségügyi szaktantermet alakítanak ki.
A Széchenyi István Műszaki Technikumban és a Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban a gépészeti tanműhelyek energetikai korszerűsítése és belső tereinek felújítása valósul meg 290 és 227 millióból, ezen felül gépbeszerzésekre további 127 és 525 millió forintot fordítanak.
Móron a Perczel Mór Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium gépészeti eszközparkja 128 millió forintból újul meg.
Bicskén a Vajda János Technikum esetében 562 millió forintból kívül-belül megújul az iskolaépület, valamint egy 30 éve elhagyott tanműhely teljes rekonstrukciója is megvalósul, utóbbival a gépészeti szak visszavezetése is megkezdődik az intézményben. A szükséges eszközöket 246 millió forintból szerzik be.
Mindezeken felül valamennyi helyszínen lecserélik az összes bútort 828 millió forintból. A projekt tervezett befejezése 2026. március vége. (FOTÓ)
Kapcsolódó cikkeink
Új lendület Bük gazdaságának: Együttműködés a szakképzés megerősítéséért
A büki szakképzés erősítése érdekében együttműködési megállapodást kötött Bük Város…
Tovább olvasom >A Mercedes-Benz Academy tanulói az ország legjobbjai
Szerszám- és készülékgyártó kategóriában győztek és 2 dobogós helyet szereztek…
Tovább olvasom >Erős a hazai szakképzés
A megújult magyar szakképzés Európa második legjobbja, és benne van…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >