2023-ban leadott pályázattal valósulhat meg a Tesco által támogatott 2023. helyi projekt
Közel 490 millió forint támogatás több mint 1900 helyi projektre 29 milliónál is több vásárló szavazatai alapján. Itt tart most a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programja számokban kifejezve, amely az október 9-én elindult 14. forduló során további 42 millió forintot biztosít mintegy 180 újabb helyi kezdeményezésre. A pályázati anyagokat november 3-ig várja az áruházlánc, így 2023 egyik sikeres továbbjutó pályázója valósíthatja majd meg a program fennállásának 2023. közösségi projektjét.

A Tesco működésének egyik fontos pillére a közösségek segítése
13 forduló alatt a Tesco vásárlói több mint 29,6 millió zsetonnal szavaztak a lakóhelyük közelében élő közösségek támogatásáról a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjában. A voksokkal a döntésben részt vevők 1903 pályázati projekt kivitelezéséhez járultak hozzá, melyekhez az áruházlánc biztosított közel 490 millió forintos forrást.
A Tesco pályázatára olyan helyi szervezetek, baráti közösségek, alapítvánnyal nem rendelkező bölcsődék, óvodák és iskolák, továbbá nonprofit kis- és középvállalkozások, akár társasházak és lakásszövetkezetek jelentkezhetnek, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez szeretnének hozzájárulni. A program különlegessége abban rejlik, hogy az aktuális fordulóban rendelkezésre álló pénzügyi keret elosztását a Tesco a helyben élő vásárlókra bízza, ők tudják ugyanis a leginkább megítélni, hogy az előzsűrizett kezdeményezések közül melyiket tartják a támogatásra legérdemesebbnek. Szavazataik alapján a körzetben első helyezett 400 ezer, a második legtöbb voksot gyűjtő 200 ezer, míg a harmadik 100 ezer forintos támogatásban részesül.
„A Tesco működésének egyik fontos pillére a közösségek segítése olyan helyi szervezeteken keresztül, amelyeknek nehézséget jelent a források megszerzése. 197 áruházunkkal országszerte jelen vagyunk a helyi közösségek életében, és örömmel támogatjuk évek óta a környéken élők számára fontos ügyek megvalósítását. A sok kicsi sokra megy elvét követve évente kétszer kiírt pályázati programunkon keresztül minden fordulóban 100-200 pályázót támogatunk egyenként pár százezer forinttal, hogy minél többen kapjanak esélyt egy-egy olyan cél megvalósítására, mint például játszótér vagy óvodaudvar felújítása, táborok vagy hátrányos helyzetűeknek szóló foglalkozások szervezése, kreatív oktatóprogramok kivitelezése. Büszke vagyok rá, hogy az idei jelentkezésekkel várhatóan túl fogjuk lépni a bűvös 2000-es számot, és izgatottan várom, hogy a 2023-as évben ki lesz a szerencsés 2023. pályázónk”
– mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője
Az aktuális fordulóban november 3-ig lehet benyújtani a jelentkezést a program weboldalán keresztül. A beérkezett pályázatokat ezúttal is az Effekteam Egyesület független szakértői bírálják el, valamint választják ki, hogy mely kezdeményezések juthatnak tovább az áruházi szavazási szakaszba. Ezt követően, 2024. január 15. és február 11. között a Tesco vásárlói voksaikkal dönthetnek arról, hogy melyik kezdeményezés mennyi támogatást kapjon. A független szakértők szakmai szempontok (kidolgozottság, innovativitás, kreativitás és fenntarthatóság) alapján egy vagy akár több pályázót további különdíjra javasolnak, amelynek nyertesét a szavazási időszak elindulásával egyidőben hirdeti ki a Tesco. A pályázati téma kiválasztásánál és az anyag összeállításánál ezért érdemes figyelembe venni ezt a plusz támogatási lehetőséget is.
A jelentkezéssel, valamint a korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható. Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából megvalósult projekteket ezen a térképen lehet megtekinteni.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Már javában tart a dinnyeszezon a Tescónál
A Tesco évről évre jelentős mennyiségű magyar görögdinnyével látja el…
Tovább olvasom >Nők étterme
Különleges kampánnyal hívja fel a figyelmet a női vállalkozók szerepére…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >