2022. szeptember végéig átjárhatók a Szép-kártya alszámlái
A kormány meghosszabbította az átjárást a Szép-kártya egyes alszámlái között, így kilenc hónappal tovább, 2022. szeptember 30-ig mintegy egymillió munkavállaló a kártya bármelyik zsebéből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért – tájékoztatta az MTI-t Tállai András kedden.

Még közel egy évig marad az átjárás a SZÉP-kártya alszámlái között
A Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára kiemelte, hogy a Szép-kártya zsebei közti átjárhatóság nemcsak a mintegy egymillió foglalkoztatottat támogatja, hanem a turizmust is.
A Szép-kártyára történő feltöltések adatait ismertetve elmondta, hogy az elmúlt években a feltöltések 70 százaléka vendéglátás alszámlára, a 10 százaléka szabadidő alszámlára és a 20 százaléka szálláshely alszámlára érkezett.
Ám ennek a megoszlásnak lényegében 2022. szeptember 30-ig nincs jelentősége, hiszen Széchenyi Pihenő Kártya egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható, így például a vendéglátás alszámlán összegyűlt összegből akár fürdő-, uszodabérlet is vásárolható, vagy a szállásdíj is kiegyenlíthető – mutatott rá Tállai András.
A kormány számos eszközzel segíti a turizmusban tevékenykedő vállalkozásokat, hiszen ez a koronavírus-válságnak leginkább kitett ágazat – húzta alá.
Az intézkedés annak ellenére szükséges, hogy az online pénztárgépek adatai már kedvező képet mutatnak. A vendéglátás forgalma ugyanis például 2021. október 30-tól november 5-ig tartó hét napban 16,6 százalékos növekedést mutatott a 2019. év azonos időszakához képest – tette hozzá.
Felidézte, hogy 2020. április 22-től 2021. december 31-ig tartó több mint másfél éves időszakban a kormány megfelezte a Szép-kártya adóterhét, ami tavaly április 21-én még 32,5 százalék volt, az azóta már csak 15 százalék. Az adókönnyítés idén összességében 41 milliárd forintot hagyhat az érintetteknél.
Az államtitkár megjegyezte, hogy a Szép-kártyát érintő kedvező változások címzettje nemcsak a turisztikai ágazat, hanem a magyar lakosság, a családok, hiszen a zsebek közti átjárhatóság, a csökkentett adó, a megemelt keretösszeg egyre többek pihenését, rekreációját biztosítja. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Mindhárom SZÉP-kártya elfogadott a NÖF összes műemléki helyszínén
A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) által üzemeltetett valamennyi…
Tovább olvasom >NGM: júniusban 44 milliárd forintot költöttek SZÉP-kártya birtokosok
A SZÉP-kártya, a 2024-es rekordévet követően, idén is a belföldi…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója
A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója – idén…
Tovább olvasom >További cikkeink
MTÜ: csaknem 800 ezren vettek részt a Szent István napi ünnepségeken Budapesten
A mobilcella adatok alapján több mint 798 ezer mobiltelefonnal érkező…
Tovább olvasom >Online tanfolyam segíti a helyi turizmus fejlesztését
Elindult a Falusi Turizmus Fellendítését Célzó Oktatási Pályázat, amely gyakorlati…
Tovább olvasom >Háton a tábortűz – A nap videója
Fát lehet vágni a hátadon? Ezután tüzet rakni is lehet…
Tovább olvasom >