2019-ben megújul a vállalati felelősségvállalást elismerő legfontosabb szakmai díj
Idén új szemlélet mentén és új néven kerül kiírásra a vállalati felelősségvállalás legfontosabb hazai elismerése. Az „Effekt 2030 – A közösségi befektetések díja” arra ösztönzi az üzleti élet szereplőit, hogy társadalmi és környezeti befektetéseik kimutathatóan, mérhetően járuljanak hozzá a fenntarthatósághoz. A díj átalakulása követi a Magyar Adományozói Fórum (MAF) szervezeti átalakulását is, az egyesület ezentúl Effekteam néven folytatja a munkát.
Az „Effekt 2030 – A közösségi befektetések díja” épít a 2011-2016 között évente meghirdetett „MAF Társadalmi Befektetések Díj” szakmai alapjaira, ugyanakkor az eddigieknél fontosabb szerepet kapnak a hatékony környezeti és társadalmi befektetések szempontjai, és a Fenntartható Fejlődési Célok (Sustainable Development Goals – SDG).
„A szakmai díj megújítása újabb fontos lépés abban a folyamatban, amely arra sarkallja az üzleti szektor szereplőit, hogy társadalmi és környezeti befektetéseik során tartsák szem előtt, a mérhető, kimutatható hatások, pozitív változások szempontjait” – emelte ki Dr. Molnár Klára igazgató.
Ennek szellemében a pályázatokat négy, az SDG-k alapján kialakított kategóriában díjazzák:
· Esélyteremtő üzlet: olyan programok, amelyek hozzájárulnak a társadalmi jóllét megteremtéséhez az igazságosság elvének érvényesülésével, különös tekintettel az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésre és a mindenki számára elérhető minőségi táplálkozásra.
· Jövő gazdasága: azok a kezdeményezések, amelyek segítik a fenntartható gazdaságot, termelést és fogyasztást, ösztönzik az innovációt és támogatják a gazdasági fejlődést előmozdító infrastruktúra megteremtését.
· Zöld egyensúly: azok a pályázatok, melyek hozzájárulnak az éghajlatváltozás hatásainak csökkentéséhez, a természeti erőforrások fenntartható használatához, valamint a szárazföldi és vízi ökoszisztémák védelméhez.
· Mindenki társadalma: a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést, az élethosszig tartó tanulást és a társadalmi esélyegyenlőség megteremtését célzó kezdeményezések.
A nagyvállalatok mellett a kis- és középvállalkozások, illetve a startup-cégek pályázatait is várják.
A jelentkezéseket 2019. augusztus 1-jéig várják, a részletes kiírás elérhető az Effekteam honlapján https://effekteam.hu/
Kapcsolódó cikkeink
K&H: a szén-dioxid-kibocsátás magától nem csökken
Fenntarthatósági stratégia és konkrét karbonlábnyom-csökkentési tervek híján a magyar vállalatok…
Tovább olvasom >Agrárminiszter: a fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás kiemelkedő szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben
A fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás kiemelkedő szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben,…
Tovább olvasom >Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >K&H: a szén-dioxid-kibocsátás magától nem csökken
Fenntarthatósági stratégia és konkrét karbonlábnyom-csökkentési tervek híján a magyar vállalatok…
Tovább olvasom >