2018-ban több mint 100 ezer rászorulót támogatott napi élelmiszer-adományaival a Tesco
A Tesco 205 magyarországi áruházából már 163-ban bevezette élelmiszermentő programját. 2018-ban az áruházlánc összesen több mint 7 500 tonna élelmiszert adományozott rászorulóknak a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen és partnerszervezetein keresztül. Az áruházlánc adományaival – a napi élelmiszermentésben – tavaly 109 ezer rászorulónak segített. A Tesco szeretné összes áruházát bekapcsolni az élelmiszermentésbe, ehhez pedig országszerte további karitatív szervezetek jelentkezését várja.
A Tesco mintegy 500 munkatársa foglalkozik azzal minden nap, hogy az áruházlánc élelmiszermentő programja keretében rászorulóknak segítsen. Ők – a napi munkájuk részeként – leválogatják a már nem eladható, de emberi fogyasztásra még tökéletesen alkalmas zöldséget, gyümölcsöt és pékárut a polcokról, adományként összekészítik, majd átadják az Élelmiszerbank és partnerszervezetei munkatársainak, akik az áruházak környékén élő rászorulókhoz juttatják el az adományokat. Az élelmiszermentés folyamatába már bevont 163 hazai Tesco áruház 2018 során több mint 7 500 tonna élelmiszert adományozott így jótékony célra, amivel az áruházlánc tavaly 109 000 rászoruló mindennapi életét tudta megkönnyíteni. Ez a megmentett élelmiszer-mennyiség csaknem 800 tonnával több az egy évvel korábbinál, ami jól tükrözi a 2014 óta működő program folyamatos fejlődését.
A napi adományozás mellett az áruházaknak lehetősége van arra, hogy készletváltáskor, illetve az ünnepi zárva tartáskor kiegészítsék az adományokat olyan élelmiszerekkel is, amik kikerülnek a választékból, illetve a zárva tartás ideje alatt járnának le. Tavaly így összesen 138 ezer kilogramm egyéb élelmiszert is adományozni tudott az áruházlánc azoknak a szervezeteknek, amelyek meg tudták oldani ezek elszállítását.
A Tesco stratégiai tervei szerint 2020-ra minden közép-európai áruháza készen áll arra, hogy az élelmiszer-felesleget jótékony célra átadja. Ehhez azonban nem csak áruházi szinten van még sok teendő. Élelmiszermentő programjával az elindítás óta már közel 18 ezer tonna élelmiszer-felesleget adományozott jótékony célra, ami közel 45 millió adag ételnek felel meg. 163 áruháza mellé 2019-ben újabbak csatlakoznak. Az áruházlánc és a programot koordináló Élelmiszerbank az adományok célba juttatásához további szervezetek jelentkezését is várja. Az élelmiszermentésben és az élelmiszer-adományok átvételében részt venni kívánó karitatív szervezetek az Élelmiszerbank honlapján tudnak tájékozódni és jelentkezni a programba.
Kapcsolódó cikkeink
Havi ügy, közös felelősség: 100 ezer termékkel a menstruációs szegénység ellen
Közel 100 000 termék, összesen 3 000 000 forint támogatás…
Tovább olvasom >Már online orvosok is vigyáznak a tescósokra
Júniusban tovább bővítette dolgozói juttatási csomagját a Tesco. A nyár…
Tovább olvasom >Leépít a Nestlé csehországi gyárában
Nyolcvan munkahelyet szüntet meg a Nestlé a csehországi Krupka városában…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >