2010-től jön az egységes agrártámogatási rendszer
Magyarországon jövőre bevezetik az egységes mezőgazdasági támogatási rendszert, az SPS-t, erről szerdai ülésén döntött a kabinet – közölte Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerdán a kormányülést követő tájékoztatón.
Ha a bevezetést lehetővé tevő törvény nem állná ki az Alkotmánybíróság próbáját, Magyarország visszaléphet a most alkalmazott agrártámogatási rendszerbe. Az Országgyűlés a múlt év őszén fogadta el a jogszabályt, amelyet a köztársasági elnök normakontrollt kérve az AB-hez utalt. Gráf József leszögezte: a magyar gazdálkodók nem esnek el az EU-s agrártámogatásoktól, bármely támogatási rendszert is alkalmazzák.
A miniszter szerint: az SPS bevezetése jótékonyan hat majd a magyar agráriumra, ugyanis kiszámíthatóvá teszi az uniós támogatásokat a gazdálkodók számára. A támogatási pénzek folyósítását pedig mindenképpen el kell választani a termeléstől – tette hozzá. Úgy vélte, az SPS bevezetését követően a támogatásokat biztosan azok kapják majd, akik a termelést végzik, a földtulajdonosok pedig, akik bérbe adják földjüket, továbbra is megkapják az azért járó bérleti díjat.
Az MTI kérdésére Gráf József közölte: jelenleg a magyar mezőgazdaság 860 millió eurót kap támogatásként. Ez évente 10 százalékkal nő, míg el nem éri a 100 százalékos támogatottsági szintet.
Az SPS bevezetésének megítélésében erősen megosztott az ágazat. Támogatja a bevezetést többek között a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége és a Magyar Agrárkamara, ezzel szemben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége és több más szervezet a bevezetés ellen érvel – írja az MTI Eco.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >