1700 tonna élelmiszert mentett meg a Munch 2024-ben
Közel öt éve kulcsfontosságú szereplője a magyar és kelet-közép európai fenntartható kezdeményezéseknek a Munch ételmentő applikáció. A most közölt Fenntarthatósági Riportból kiderül, hogy az ételmentés látványos hatással van a környezetünkre: a tavalyi évben a magyar ételmentőknek sikerült annyi üvegházhatású gáz kibocsátásától megkímélni a bolygót, ami 201 400 Budapest és Debrecen közötti autóútnak felel meg egy átlagos benzines gépjárművel. A számolásban az ételmentő közösség által készített fotók is segítettek.

Az élelmiszerpazarlás globális probléma
Az ételpazarlás problémájának súlyosságát jól mutatja, hogy az Európai Unió egy közös fenntarthatósági célt tűzött ki a károk csökkentésének érdekében: 2030-ig minden tagállamnak meg kell tennie bizonyos lépéseket azért, hogy az előállítás során 10 százalékkal, a fogyasztói oldalon pedig fejenként 30 százalékkal csökkentse az ételpazarlás mértékét.1Jó hír, hogy a közös célhoz a muncholók már most is hozzájárulnak, hiszen ahogyan a Fenntarthatósági Riportból is látható, összefogással jelentős mennyiségű felesleges hulladéktól és üvegházhatású gáztól menthetjük meg a Földet.
Sok kicsi sokra megy
A Munch riportja rávilágít arra, hogy a legkisebbnek tűnő változás sem elhanyagolható, hiszen akár egy-egy csomag megvásárlásával is hozzájárulhatunk a közös sikerhez. Kiderül például, hogy Magyarországon több, mint 1700 tonna élelmiszert mentettek meg tavaly az ételmentők: ez a mennyiség nagyjából 3544 panelházban található liftet töltene meg a maximális teherbírás kihasználása mellett. Az üvegházhatású gázok terén sem elhanyagolható a közösség hatása, ugyanis közel 8500 tonna kibocsátását előztek meg a muncholók. Ez 43-szorosa annak a szén-dioxid mennyiségnek, amit a Margit-szigeten levő fák egy év alatt elnyelnek.
Dedikált oldal, hogy tisztában legyünk az ételek lábnyomával
A most megosztott adatok – bár 2024-re vonatkoznak – a cég több éves munkáját tükrözik. Fontosnak tartották, hogy minden részletet figyelembe véve, a lehető legpontosabb eredményeket hozzák nyilvánosságra, ezért minden csomagtípus sajátosságait szem előtt tartva számoltak, az átlagos csomagsúlyt és tartalmat figyelembe véve. Nem ugyanakkora környezeti lábnyoma van ugyanis egy zöldség-gyümölcs vagy egy desszert munchnak, így a számítás nem volt egyszerű. Tekintve, hogy a nem transzparens számítások és kommunikáció könnyen keltheti a greenwashing (zöldre mosás) gyanúját (akár megalapozottan), így a Munch a riportban röviden azt is ismerteti, hogy milyen módszerrel kapták meg a bemutatott eredményeket.
A teljes számítás az alábbi linken található meg: https://munch.eco/hu/kornyezeti_hatasunk/
A transzparens számolásban az ételmentő közösség is segített
Az ételmentő közösség kiemelten fontos a Munch számára. Amellett, hogy a megspórolt szén-dioxid kibocsátás és a megmentett élelmiszermennyiség sem lehetne ilyen magas az elkötelezett muncholók nélkül, a Munch figyelmet fordít arra is, hogy a missziójuk által az emberek kapcsolódhassanak egymással. A több, mint 200 ezer főt számláló ételmentő Facebook csoportokban a tagok tapasztalatot cserélhetnek, beszélgethetnek, ezáltal a fenntarthatóság iránti elköteleződésük is nő. A Fenntarthatósági Riportban kiemelik, hogy a számítások sem lehetnének ennyire pontosak az ételmentők hozzájárulása nélkül, ugyanis a csomagok átlagos tartalmának és súlyának meghatározásához a Facebookon megosztott munch fotókat használták.
Kapcsolódó cikkeink
Több mint félmilliárd palackot váltottak vissza a Lidl áruházakban
Komoly eredményeket ért el a műanyag palackok, alumínium dobozok, illetve…
Tovább olvasom >Már közel 40 ezer adag ételt mentett meg a Magyar Élelmiszerbank és a Wolt közös projektje
Már csaknem egy éve fut a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és…
Tovább olvasom >Melyek a legtöbbet használt digitális gyakorlatok a szállodaiparban, amik a környezetnek is jót tesznek?
A turizmus világszerte a globális szén-dioxid-kibocsátás közel 10%-áért felel, ezért…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >