17%-os többlettel számol a kormány: a pénztárcád vastagabb lesz 2022-ben

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 05. 05. 10:21

A kormány a költségvetési javaslatában a kiskereskedelmi adóban 17%-os többlettel számol, ami egyébként a boltosok bevételétől függ. Megtervezte a te pénztárcád vastagságát is, persze ennyire nem fújta fel, de azt mondja, hogy többet költesz 2021-ben, 2022-ben pedig ennél is sokkal, 2.600 milliárd forinttal többet fogsz a pénztárban hagyni.   

A költségvetésben szerényebb tétel a boltosok kiskereskedelmi különadója, aminek 2021-es előirányzata 54 milliárd forint, de a kormány már ebben az esztendőben 65 milliárd forint befizetéssel számol. 2022-ban pedig már 76 milliárd forinttal. A 2020-ban év közben bevezetett adóbefizetés összege így 17-18%-kal növekedhet 2022-ben, úgy, hogy az adó az érintett boltosok árbevételéhez igazodik (sávos rendszerben, 500 millió forintnál kisebb bevétel mellett nem is kell fizetni). Finoman fogalmazva nem valószínű, hogy a boltos világ ekkorát lendüljön, így kérdés, mitől is emelkedhet ez az adóbevétel ilyen mértékben. Úgy egyébként ennek egy részét – képletesen, közvetve – a falusi kisboltok dughatják zsebre, a falusi boltfejlesztési támogatás révén. 2010-ben, a kiskereskedelmi adó első körének indításakor fel is vetődött ilyen irányú, persze akkor másként megfogalmazott javaslat.

A bolt úgy megy, ahogyan a gazdaság szekere

Általában, de most azonban úgy néz ki, jobban. A GDP a 2020-as visszaesést követően ugyanis 2021-ben lépi túl a koronavírus előtti időszak – a 2019-es év – szintjét. Igaz ugyanakkor, hogy a keresetek a foglalkoztatottak körében az átlagot tekintve szépen emelkednek:

2020 2021 2022 GDP
GDP -5% +4,3% +5,2 2021/2019:

0,9%

keresetek +9,7% +7% +7,7%
keresettömeg +6% +8% +9,8% 2022/2019:

+4,2%

drágulás +3,3% +3,6% +3%
kormány 2022 évi költségvetési javaslata,

keresettömeg: bruttó,

keresetek: jelzett bruttó változás mértéke azonos a nettó változásával

A GDP értéke 2021-ben 51-52 ezer milliárd, 2022-ben 56 ezer milliárd forint lesz a kormány előrejelzése szerint.

Pénztárcamustra: fogsz tudni boltba menni

Járványfüggő a gazdaság még ma is, két boltzáras időszakon is túl kellett lépni 2020-ban és 2021-ben is, egy sor más korlátozással körítve a családi költekezés terepén. A vendéglősöknek, szállodásoknak például félévet meghaladó leállást kellett túlélniük, a kikecmergéssel el is fog telni a 2021-es esztendő hátralévő időszaka. És a veszteségek tetemesek voltak így a különféle szolgáltatóhelyek, boltok száma meg is csappant, a kormányzati támogatások ellenére is.

A családi költekezés legerősebb támasza a hiteltörlesztési moratórium volt, ami ezer milliárd forintnál többet hagyott a pénztárcákban. Végül is a kormány azzal számol, hogy 2020-ben még a járvány előtti időszakban mértnél is nagyobb ütemű lesz a családi költekezés növekedése, részben a gazdaság újraindulása, részben a különféle támogatások révén. A boltos világban viszont óvatosabban bánunk a saját számainkkal, kiemelve azt is, hogy a korábbi években mindig a boltos költekezés nőtt nagyobb ütemben a háztartások fogyasztási célú kiadásaihoz képest:

2019 2020 2021 2022 2022/2019
háztartások +4,6% -2,5% +3,4%* +6%*  +6,9%
boltok +6,3% -0,2% +2%**  +6%** +7,9%
kiigazítatlan volumen index, kormány 2022 évi költségvetési javaslata, KSH, háztartások: fogyasztási célú kiadás,

*/: kormány előrejelzése

boltok: kiigazítatlan volumen index,

**/: blokkk.com becslés

Az áprilisban lezárt konvergencia program egyébként 0,2%-kal kisebb növekedési ütemeket irányoz elő a következő esztendőkben (2021-re is) a családi költekezésben.

És a pénztárca nyelvére fordítva a bevásárló listák összeállításakor ezzel lehet számolni:

2019 2020 2021 2022
háztartások 22.542 22.681 24.296* 26.526*
boltok 12.376 12.678 13.320** 14.470**
érték: ezer milliárd forint, folyó áron

kormány 2022 évi költségvetési javaslata, KSH, háztartások: fogyasztási célú kiadás,

*/: kormány előrejelzése alapján

**/: blokkk.com becslés

Nem ússzuk meg adók nélkül

A családi költekezést érintő két legnagyobb adó az SzJA és az Áfa, ez is azért azt jelzi, lesz növekedés:

2021 2022 2022/2021
SzJA 2.718 2.867 +5,5%
Áfa 5.043 5.444 +8%
kisker adó 65 76 +17%
érték: ezer milliárd forint

kormány 2022 évi költségvetési javaslata,

2021: várható, 2022: tervezett

Közben persze jönnek a családi támogatások is, például lakásépítési támogatások 382 milliárd forinttal, a családi adóalap kedvezménye 316 milliárd a forint, a 25 év alattiak szja mentessége 140 milliárd, a nagycsaládos autó vásárlása 12,5 milliárdot hagy a zsebekben. A családpolitika költségvetési kasszája 2.778 milliárd forint. És jut pénz olyanra is, mint például az iskolatej, iskolagyümölcs programok (1,6 milliárd erejéig).

A nyugdíjasok 4.163 milliárd forint nyugellátást kapnak.

(blokkk.com, 2021. május 5.)

 

Kapcsolódó cikkeink